A XIX. század elején Nagy-Britannia nagy mennyiségű ópiumot csempészett Kínába, amivel óriási károkat okozott a kínai társadalomnak. 1839-ban Lin Zexü mandarin vezetésével a dél-kínai Kantonban harcot indítottak az ópium ellen, elkobozták és elégették a csempészárut, kitoloncolták az ópiumcsempészettel foglalkozó üzletembereket. Az ópium elleni harc súlyos veszteséget okozott az ópiumcsempészeknek.

1840-ben a brit kormány azzal az ürüggyel, hogy üzleti érdekei csorbultak, háborút indított Kína ellen. A brit hadsereg erőszakkal megszállta a hongkongi szigetet, a hongkongi terület egyik részét. A megszállást követően a brit hadsereg a kínai keleti tengertparton keresztül elfoglalta Nangkingot, és mivel az akkori feudális rendszer már végét járta, korrupt volt a vezetés, a kormány, gyenge volt a hadsereg, csökkent az állam ereje. Ezért a britek legyőzték a Qing-dinasztia hadseregét. 1842-ben Nankingban az angol kormány arra kényszerítette a Qing kormányt, hogy írja alá a Nankingi szerződést, vagyis az első egyenlőtlen szerződést a kínai történelemben. A szerződésben anyagi kártérítésen kívül az is szerepelt, hogy Kína a hongkongi szigetet átadja Nagy-Britanniának.

Jóllehet a sziget nem nagy, de a kevés számú természetes kikötők egyike a világon. A brit agresszoroknak ez volt az első lépése Kínában.

A második lépésre több mint 10 év után került sor.

Annak idején az angol kormány felhasználva az alkalmat, hogy a kínai kormány a parasztlázadás leverésével volt elfoglalva, Franciaországgal együtt háborút indított Kína ellen, és 1860-ban késznyerítette a kínai kormányt a pekingi kínai-brit szerződés aláírására, illetve a Kowlon (Jiu Long)-félsziget, a hongkongi terület második, déli részének átadására Nagy-Britannia számára. Ez volt a brit kormány agressziójának második lépése Kínában.

A két szerződés megerősítette a brit jelenlétet Kínában és a XIX. század 90-es éveinek elején a külföldi országokkal folytatott kínai kereskedelemben Nagy-Britannia részaránya elérte a 80%-ot és uralta a kínai vámhivatalt.

Miután Oroszország, Németország, sőt, Japán egymás után részt vett Kína feldarabolásában, a brit kormány úgy érezte, hogy monopolhelyzete veszélybe került. 1898-ban Nagy-Britannia annak ürügyén, hogy Hongkongot védi, nyomást gyakorolt a kínai kormányra, és diplomáciai trükkel ismét rákényszerítette az akkori gyenge kínai kormányt arra, hogy egyenlőtlen szerződés aláírásával 99 évre bérbe adja a mai hongkongi terület 91%-át kitevő úgynevezett Új kerületet. Ezzel Nagy-Britannia befejezte Hongkong elfoglalását.

1842-tól 1898-ig tehát Nagy-Britannia három egyenlőtlen szerződéssel megszállta Hongkong szigetet, a Kowloon-félsziget déli részét, és bérbevette a mai ún. Új kerületet. Mivel az Új kerületet a szerződés szerint 99 évre bérelte, ezért 1997. július 1-jén vissza is kellett adnia Kínának.

A szerződések súlyos kárt okoztak Kínának, és mivel egyenlőtlenségen alapultak, ezért Kínának joga volt visszaszerezni Hongkongt a megfelelő időben.

A nemzetközi kapcsolatokról szóló egyezmény normái szerint a három szerződésben nincs kölcsönösen előnyös elem, ezek csak a brit agresszoroknak kedveztek. Felelősségről és kötelezettségről egyáltalán nem volt szó, azért voltak egyoldalúak.