A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2005-08-02 19:25:44    
Boldog házasságok

CRI

Abból általában mindenütt a világon sokkal nehezebben lesz hír, ha valami jó történik. A boldog házasságok is, ellentétben a boldogtalanokkal, ritkán kerülnek az újságok címoldalára. De azért Kína van akkora ország, hogy még ilyesfajta hírből is össze lehet szedni egy jó csokorra valót.

Liaoning tartományban például egyenesen a börtönöket felügyelő állami szervek tettek sokat a maguk módján a családi boldogságért. No, börtönből természetesen nem engedhettek ők sem senkit szabadon, azt viszont megtehették, hogy a tartomány ítélet-végrehajtási intézményeiben raboskodó elítéltek számára lehetővé tették, hogy a börtönben kössenek házasságot. Nem kell tehát addig várniuk, míg kiszabadulnak, hiszen ez sokszor évekre, évtizedekre is elodázná a boldogító igen kimondását. Az ünnepélyes egybekelésre már a rácsok mögött is sor kerülhet. És tulajdonképpen a családi perpatvarok számát is sikerült ezzel a lehetőséggel minimálisra, tudniillik a látogatási időre csökkenteni.

Egyébként a börtönházasságra vonatkozó klauzula csak egy része a Liaoning tartományban bevezetett új házassági szabályoknak. A rendelkezések érintik még a vándormunkásokat, a nemzetiségieket és a külföldieket is. Engedélyezik például a nemzetiségieknek, hogy a hivatalos eljáráshoz szükséges fényképeken viseljék a népviseletük részét képező fejfedőjüket.

Nézzük a másik végletet. Habár mi is lehet a börtönházasság ellentéte? Például az égben, betű szerint a felhők között kötött házasság. Két haikoui (Hainan szigettartomány székhelye) illetőségű repülős esküdött örök hűséget egymásnak 2004 májusában a Haikou - Zhengzhou (Henan tartomány székhelye) közötti légi járaton. A feleség a China Southern Airlines (Hainan) alkalmazottja, a férjőr viszont csak azt közölték a hírek, hogy Xing Yinzhen a neve, és Henan tartományból származik. Egyébként a férj otthonába tartva celebrálták nekik az esküvőt. A steward és a stewardess egyébként ahogy máskor is, az esküvő után is kiszolgálta az utasokat, csak esküvői süteményt is szolgáltak fel a járaton helyet foglalóknak.

A börtönházasságnak el lehet képzelni még egy ellentettjét. Ez is az égben köttetett, vagy legalábbis akkor, amikor az egybekelők már ott voltak. A valóban nem mindennapi eset szintén Liaoning tartományban esett meg 2005 májusában. Wang Lei és Zhang Hong ?házassága" ugyanis a temetésükön történt. A fiatal jegyespár ugyanis közlekedési balesetben meghalt, de az érthetően porig sújtott szülők legalább ezzel az aprócska makacssággal nemet mondtak a halálnak. Egy különleges szertartás keretében a halottasházban összeadták az elhunyt párt, akik így már mint férj és feleség nyughatnak az idők végeztéig.

A földi életben nyilván Wang Lei és Zhang Hong voltak a legrövidebb ideig férj és feleség. Szerencsére vannak Kínában olyanok is, akik a másik véglethez tartoznak, azaz akár két emberöltőt is házasságban töltenek el egymással. 2005 májusában 46 pár ünnepelte Pekingben 50 házassági évfordulóját. Az aranylakodalmat a város szervezésében ünnepelték meg a párok. A legfiatalabb résztvevő is 70 éves volt, a legidősebb pedig már 84. életévét taposta. Egyikőjük az ünnepségen elmondta, hogy annak idején legtöbbjüknek nem volt lakodalma, ezért ezt a mostanit az kompenzációként szeretnék felfogni a hajdani elszalasztott alkalomért.

Hogy a hosszú házasságnak mi a titka, arról az előző hírben nem volt szó, de egy egészen más természetű rövid hír hallatán azért sapienti sat. 2005. július 5-én érkezett haza férjéhez és gyerekeihez Kunmingba (Yunnan tartomány) a 61 éves He Jun, aki az elmúlt évtizedet gyaloglással töltötte. Valószínűleg ő az a kínai ember, aki a legtöbb helyen járt, legalábbis a két lábán Kínában. És valószínű az is, hogy az őt útja megvalósításában mindvégig támogató férjével együtt megtalálták a boldog házasság egyik lehetséges útját. He Jun egyébként az egész országot bejárta, minden tartományba eljutott, több mint 100 városban és területen volt. Gyaloglásának leghosszabb szakasza 456 napig tartott, ekkor Nyugat-Kínában járt. Ha a boldog házasságában nem is, He Jun súlyában alapos változás következett be. Útja kezdetén 102 kilogrammot nyomott, a végén viszont mindössze 60-at.

Azért egy házaspár együtt is el tud tölteni békésen hosszú-hosszú éveket. No de mivel? Shandong tartomány Laixi városában Shi Hongling és élete párja, mindketten 70 év fölött, megtalálták a maguk szórakozását. Kínai klasszikus műveket másolnak ecsettel és tussal. Idén már kilencedik éve foglalatoskodnak ezzel a nemes, bár babra munkával. A férj talált rá az időtöltésnek erre a szokatlan fajtájára még 1995-ben. Egy évig csak egyedül írogatott, majd a felesége is csatlakozott hozzá. Azóta nemcsak hogy mindkettőjük kézírása nagyban javult, hanem meg is beszélik a klasszikus műveket egymással. Úgy tervezik, hogy az utódaikra hagyják a lemásolt műveket.

Végül egy szép példája a házastársi szeretetnek. A Yunnan tartományi Baoshanban élő Fu Chaoxing csak a feleségének köszönheti, hogy életben van. Az orvosok ugyanis gyógyíthatatlan vesebetegséget állapítottak meg nála, amin csakis veseátültetéssel lehetett segíteni. A 32 éves férjnek duplán szerencséje volt a szerencsétlenségben. Egyrészt a felesége egyik veséje teljesen egészséges volt, és meg is felelt a férjnek. A feleség pedig nem habozott fél veséjét adni élete párjának. A veseátültetés 2005 januárjában sikeresen meg is történt Pekingben.