Li Chunhuat a tökfurulyával történt első találkozása óta magával ragadta a hangszer misztikus, csábító és romantikus hangja.

A tökfurulya-művészet megismerése során Li Chunhua nem mindennapi környezetben élt. A kínai Jünnan tartományi Dianchi-tó partján nőtt fel, és szülőföldjének szeretete mellett soha el nem szakadt a hangszertől és az alkotástól.

Az ő és a hozzá hasonló művészek munkájának köszönhető, hogy a tökfurulyaművészet Kína délnyugati határvidékéről elterjedt egész Kínában, sőt az egész világon.

Mai műsorunkban Li Chunhua tökfurulyaművész történetét mondjuk el Önöknek.

A most hallható felvételen Li Chunhua a fennsík gyöngyének nevezett Dianchi-tóról írt művet játssza. Előadásával nem csak a zöld hullámok felett gomolygó felhőket tudja érzékeltetni, hanem a Dianchi-tó iránti kötődést is ki lehet olvasni belőle.

Li Chunhua és a tökfurulya története 1991-ben kezdődött. Akkoriban még a Kunmingi Tanárképző Egyetemen tanult, amikor egy közös szereplés alkalmával a zenekarban felfedezett egy idegen hangszert, amely kicsi is volt, furcsa is és régies, valamint tökből készült a hangdobja, és a belőle kiálló három bambuszcső nem egyforma hosszúságú. A tökfurulya hangja gyengéd, érzéki, hajlékony és nem túláradó, erős kifejezőerővel.

Li Chunhuát azonnal megindította a hangszer hangja, rögtön meg is kérdezte az iskolaigazgatót, aki megmondta neki, hogy is hívják a Jünnanban, a dai és egyéb nemzetiségiek szülőföldjén használatos népi hangszert.

Az 1990-es évek elején még megközelítőleg sem volt olyan elterjedt, mint ma. Li Chunhua elmondása szerint akkoriban nehezen megvalósítható álomnak számított hozzájutni egy jó minőségű, professzionális tökfurulyához.

Akkoriban Li Chunhua iskolájában csak egyetlen bawu volt. A bawu is Jünnan tartományban volt népszerű, fuvolaszerű hangszer. Li Chunhua viszont szeretett volna magának egy bawut, de mivel nem volt rá pénze, az étkezésén spórolt. Néhány hónap alatt végül összegyűjtötte a rávaló ötven jüant. A tökfurulya nyolcvan jüan lett volna.

Ekkortól aztán mindenhova magával vitte bawuját: étkezéskor, a tanórákon, és még az ágyában is vele volt.

Később, amikor iskolája kapott néhány tökfurulyát, kölcsönvett egyet, és a ritka alkalmat kihasználva minden nap gyakorolt rajta.

Hozzájutva élete első tökfurulyájához, Li Chunhua teljes lelkével belevetette magát a gyakorlásba. Az iskolában nem indult tökfurulya tanfolyam, ezért csak önmagára támaszkodhatott a tanulásban.

Az iskolában erhu és billentyűs szakos Li Chunhua akkorra már jól elsajátította a zeneelmélet és az előadói technikák alapjait, ezért még kezdetben sem szembesült túl nagy nehézségekkel az új hangszerrel. Feladta az erhu és billentyűs hangszeres szakját, és kizárólag a tökfurulyára koncentrált.

1998-ban Li Chunhua összetalálkozott élete legfontosabb tanárával, a nemzetközileg is elismert tökfurulya-művész Gen Dequannel, akitől először tanult igazi, autentikus tökfurulya-technikát. Ezzel befejeződött autodidakta tanulói periódusa. Li Chunhua szavaival: „A közösen eltöltött tanórák száma nem volt nagy, de egy egész életre hatást gyakorolt rám."

A most hallható Vidám táncolós dal Li Chunhua első szerzeménye. A táncolós eredetileg a naxi nemzetiségiek zenei formája, amit Li Chunhua ezzel a dai nemzetiségi hangszerrel szólaltat meg.

Nem ragaszkodik tehát a területi kötöttségekhez, és az általa kedvelt tökfurulyával szólaltatja meg a különböző stílusú és eredetű népzenei darabokat.