Az európai és amerikai kulturális szakemberek folyamatosan figyelmeztetnek arra, hogy a több mint négyszáz évet megélt nyugati klasszikus zene fokozatosan háttérbe szorul, és a klasszikus zenei ipar soha nem tapasztalt lejtmenetet él meg, ugyanakkor lelkesítő a messzi Távol-Kelet feljövetele.

Ázsia, ez a Beethoventől és Mozarttól teljesen független kontinens vált e művészeti ág legdinamikusabban fejlődő térsége.

Európa a klasszikus zene szülőhelye, az Atlanti-óceán túlsó partján fekvő Egyesült Államok csak az egyik terjesztő központja volt annak. Ázsia ebből a szempontból csak a harmadik színtér volt.

Az Egyesült Államok a gyors iparosodást és városiasodást kihasználva hamarosan klasszikus zenei nagyhatalommá vált.

Nem úgy Ázsia, ahol a klasszikus zene a gyarmati hatalmat kiterjesztő terméknek számított.

Ázsia első nyugatosított országában, Japánban a Meidzsi-reform után Németország, Bach és Beethoven szülőhazája lett a legfőbb célpontja a szigetországban nyugati zenét tanulóknak.

Japán nagy számban küldött fiatalokat külföldre tanulni. Koszaku Jamada az elsők közé tartozott a nyugaton zenei képzést kapott japánok között.

A 19. század elején utazott Németországban, ahol Max Bruchtól tanult.

Japánba visszatérése után népszerűsítette a művészeti ágat, és létrehozta az első hivatásos japán szimfonikus zenekart, az NHK Szimfonikus Zenekart.

A második világháborúban vereséget szenvedett Japán újra felemelkedett.

A japánok egyre inkább azt gondolták, hogy a nyugati civilizációtól történő tanulás a legjobb módja a lemaradásuk ledolgozásának.

Az 1950-es években Japánban a klasszikus zene belépett az aranykorába.

A következő 20 év gazdasági szárnyalása mellett a világ figyelmének középpontjába került a sziget zenei élete.

Óriási anyagi beruházással és fáradságot nem kímélve a japánok a világ legpompásabb előadásait valósították meg.

Éppen ezért számos híres nyugati zenész Japánt tekinti második hazájának.

Még mindig Németországot tekinti mintának Japán a zene terén.

A két nép a precizitásuk és szorgalmuk révén sok közös ponttal rendelkezik.

Ez Beethoven, Brahms és Wagner interpretálásánál is előnyt jelent.

A 21. századba lépve Kína óriási gazdasági fejlődése magával hozta a magasművészet előretörését is.

Bár kisebb múlttal rendelkezik itt a klasszikus zene Japánhoz képest, de gombamód szaporodnak a modern hangversenytermek.

Peking, Sanghaj és más nagyvárosok a legkiválóbb zenészeket és zenekarokat vonzzák.

Jelentős lépés volt 2007-ben a Nemzeti Nagyszínház átadása, amely páratlan koncerteknek ad helyet.

Csupán öt év kellett ahhoz, hogy ez a szélesebb ázsiai térség egyik legnagyobb klasszikus zenei fellegvárává váljon.

A klasszikus zenei előadások száma és színvonala Tokióval vetekszik.

Lang Lang, Li Yundi, Wang Yujia és más kínai klasszikus zenei tehetségek feltűnése nagy reményekre adnak okot.

(Szerkesztette: Hao Yue)