Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Huo Yong
2013-03-29 16:35:45 CRI

Még nem értünk Huo Yong házának bejáratához, de már távolról hallani lehetett a szobájából kiszűrődő énekhangot.

Otthonába belépve művészi légkör fogadott minket. A falon fényképek sorakoztak Huo Yong fellépéseiről szerte az országban.

Tekintve, hogy ez az első Kínai Arany Harang Énekverseny fődíjasának háza, meglehetősen visszafogott a berendezése.

A Chengdui 24. Középiskola híres erős testnevelési hagyományáról.

Huo Yong osztálytársai szinte mind testnevelési főiskolán folytatták tanulmányaikat.

Akkoriban a százméteres távot 11 másodperc 37 századmásodperc alatt futotta meg.

Súlyemelésből is elég jó volt a tartományi csapat edzője szerint. Az éneklés egészen véletlenül került az életébe.

A december 9-i ünnepségre készülve az iskola énekelőadást szervezett. Az énektanár a színpadra küldte Huo Yongot, aki így emlékezett vissza erre:

„Engem küldtek elsőnek a színpadra, de nem izgultam. Elénekeltem a Nagyanyám a Penghui-öbölnél című dalt, majd az osztálytársaim lelkesen megtapsoltak."

A zenetanár úgy gondolta, hogy nagy kár lenne, ha az erős alapokkal rendelkező és elragadó hangú Huo Yong nem tanul énekelni.

„A tanárom elvitt az ő tanárához, a Szecsuani Zeneakadémia professzorához, Chen Jiaxiaohoz."

Chen Jiaxiao maga tenor énekes volt, aki nagy szakmai tapasztalattal rendelkezett.

Megtetszett neki Huo Yong élesen vágó esze és énektehetsége.

Csupán két hónap tanulás után sikeres felvételi vizsgával felvételt nyert a Szecsuani Zeneakadémia énekművész szakára.

1988-ban kiváló eredménnyel végzett, és felvették a Chengdui Katonai Terület Politikai Osztályának Kulturális Munkacsoportjába.

Később áthelyezték a Haditengerészet Ének- és Táncegyüttesébe.

Ezek után még a Kínai Központi Zeneakadémia tanárától Li Xinchangtól vett énekórákat.

Huo Yong művészetében folyamatosan a tökéletességre törekszik.

2003-ban az Eső az Egyenlítőnél című operában egy nyolcvan évesnél idősebb férfit kellett megformálnia.

Hogy hitelesen el tudja játszani a szerepet, Huo Yong minden nap reggel és este kiment a térre megfigyelni az öreg férfiak járását, apróbb mozdulatait.

Sokan nem értették, hogy egy ilyen nagy formátumú színésznek miért csak egy mellékszerepet adtak.

Huo Yong erre mosolyogva válaszolta:

„A magamfajta fiatalember nem hagyhatja hogy egy idős ember bukdácsoljon."

Az előadás végül rendkívüli sikert aratott, beválasztották a legkiválóbb kínai színpadi előadások közé, Huo Yong pedig ezen alakításáért első díjat kapott a Nyoldacik Kínai Országos Katonai Művészeti Találkozón.

Szabadidejében Huo Yong sokat gondolkozik a kínai énekművészet fejlődéséről és jövőjéről.

Szerinte folytatni kell a populáris irányvonal felé tartó tendenciát, és mind több eredeti kínai dalt kell alkotni.

„Fontos, hogy érthető nyelven énekeljünk, hogy értsék a bajtársak és a nagyközönség." – fogalmazott Huo Yong.

(Írta/fordította: Szakál Imre)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China