KapcsolatCímünk

Mi volt az egymillió évvel ezelőtti yunxiani ember étrendjében?

2022-09-29 17:42:34

A nemrég Hubei tartományban felfedezett yunxiani ember 3. számú koponyakövület és a mellette lévő állatok maradványai nemcsak azt bizonyítják, hogy Kínában egymillió éve is éltek emberek, hanem azt is feltárja számunkra, hogy mi szerepelt a yunxiani ember étrendjében.

Azért kapta a yunxiani ember 3. számú koponyakövület nevét, mert 30 évvel ezelőtt már felfedeztek két koponyakövületet ugyanezen a lelőhelyen, de ez a 3. számú kövület az eddigi legteljesebb darab. Becslések szerint idén novemberben teljesen kiszabadítják a kultúrrétegből.

A yunxiani ember 3. számú koponyakövület mellett találtak számos állatmaradványt és kőeszközöket. Ezek elhelyezkedése alapján a régészek úgy vélik, hogy a yunxiani ember valószínűleg már tapasztalt kőeszközkészítő és sikeres vadász volt. Húsforrásuk főleg növényevőkből származott.

„Abban a rétegben, ahol a yunxiani embert felfedeztük, sok emlőskövületet is találtunk, nagy részük növényevő volt, például orrszarvú, elefánt, ló és szarvas. Leopárd is volt, de nagyon kevés” – mondta Gao Xing, a lelőhely régészeti munkacsoportjának vezetője.

Szakértők szerint mivel sok a tört végtagcsont, ezért a természetes halál kizárt, ráadásul az állatmaradványok közt kőeszközöket is találtak, amelyeket valószínűleg vadászatra és húsvágásra használtak.


Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree