KapcsolatCímünk

Külföldi riporterek: A 20. pártkongresszus jelentése meghatározza Kína céljait a következő öt évre

2022-10-17 15:13:41

A Kínai Kommunista Párt (KKP) 20. Kongresszusa vasárnap kezdődött a pekingi Népi Gyűlés Házában, ahol Hszi Csin-ping a KKP 19. Központi Bizottsága nevében tett jelentést. A kongresszusról beszámoló számos ország riporterei azt mondták, hogy a jelentés a következő öt évre meghatározza Kína fejlődésének céljait és feladatait a különböző területeken, ami nagy jelentőségű Kína és a világ számára.

Antonio Fatiguso, az ANSA olasz hírügynökség tudósítója elmondta, hogy mély benyomást tett rá a Hszi Csin-ping államelnök által előterjesztett új fejlesztési koncepció, valamint az önellátás és önfejlesztés a tudomány és technológia területén. A jelentésből kitűnik, hogy Kína nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a tervek szerint 2060-ra megvalósuljon a karbonsemlegesség Kínában.

Byron Arauz Galarza, az ecuadori állami televízió elnöke elmondta, hogy a 20. pártkongresszus jelentése alapján Kína proaktívabb nyitási stratégiát hajt végre, és közösen építi fel az Övezetet és Út kezdeményezést az útvonal mentén fekvő országokkal. Ez különösen fontos Ecuador számára, amely tovább bővíti az ecuadori árucikkek, így például a kőolaj, az ásványi anyagok, a banán, a csokoládé, a fehér garnélarák és a kávé Kínába irányuló exportját.

Mohamed Ouail, az algériai nemzeti rádió riportere elmondta, hogy Kína fenntartja a békés fejlődés koncepcióját, törekszik az emberiség sorsközösségének építésére, és mindig tiszteletben tartja partnereit, ami nagyon fontos a kínai–algériai kapcsolatok szempontjából.

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree