KapcsolatCímünk

Rishi Sunak lesz az új brit kormányfő

2022-10-24 23:04:23

Rishi Sunak volt pénzügyminiszter lesz az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, mivel ő volt az egyetlen jelölt, aki megszerezte legalább 100 konzervatív képviselő támogatását a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának vezetőválasztásán.

A választás eredményét helyi idő október 24-én tették közzé.

Az alsóházi frakció vezetője, Penny Mordaunt, Sunak egyetlen riválisa, egykori védelmi miniszter nem sokkal a szavazás lezárta előtt bejelentette, hogy visszalép, majd kifejezte támogatását Sunak iránt. Az eredményt Sir Graham Brady, az 1922 Bizottság elnöke jelentette be.

A Konzervatív Párt új vezetője Elizabeth Truss helyébe lép, aki mindössze 45 nap után közölte, hogy távozik a Konzervatív Párt éléről, illetve lemondott miniszterelnöki posztjáról.  

Sunak lesz az első ázsiai hátterű brit miniszterelnök. A volt pénzügyminiszter Kelet-Afrikából Nagy-Britanniába települt indiai szülők gyermekeként született 1980-ban, a dél-angliai Southamptonban.

A médiában napvilágot látott korábbi statisztikák szerint Sunak 188 parlamenti képviselő támogatását nyerte el, vagyis támogatottsága  meghaladta az 50 százalékot (a konzervatívok összesen 357 parlamenti mandátummal rendelkeznek).

Korábban helyi idő szerint október 23-án este Boris Johnson volt miniszterelnök bejelentette, hogy nem indul a miniszterelnöki posztért.

Sunak 1980-ban született, s 2015-től a Konzervatív Párt tagja. 2020. február 13-án lett pénzügyminiszter, majd 2022. július 5-én lemondott, mert elvesztette bizalmát az akkori miniszterelnökben, Boris Johnsonban.

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree