KapcsolatCímünk

Elindult a Kínai Dokumentumfilm-fesztivál című afrikai eseménysorozat

2022-10-26 21:38:08

Október 26-án hivatalosan is elindult a Kínai Dokumentumfilm-fesztivál című afrikai eseménysorozat. Az afrikai médián és intézményeken keresztül kínai történetekről szóló számos többnyelvű dokumentumfilm kerül az afrikai közönség elé. A filmek egy részét főműsoridőben sugározzák a legfőbb médiákban, például a Ruandai Nemzeti Televízióban és a Gaboni Afrikai Televízióban.

Az eseményt a China Media Group, valamint a Kínai Kulturális és Idegenforgalmi Minisztérium közösen támogatta. Az elmúlt négy hónapban már több mint 40 ország 70 médiájában és intézményében voltak vetítések és filmbemutatók. Ez ablakot nyitott az afrikaiaknak, hogy megértsék a kínai típusú modernizációt, és átfogóan megjelenítette Kína új menetelésére induló képét.

Shen Haixiong, a CMG elnöke és főszerkesztője beszédében kijelentette, hogy a filmek olyanok, mint a pitypangok, a kommunikáció szelén keresztül az együttműködés és a win-win magvai terjednek. A jelenlegi összetett és változékony nemzetközi helyzetben a CMG mindig vállalja a felelős média küldetését, és a kultúrát hídként használja a korlátok lebontására és a megértés fokozására, fogalmazott Shen Haixiong.

Bello Bouba Maigari kameruni idegenforgalmi államminiszter elmondta, hogy Paul Biya kameruni elnök kiemelt figyelmet szentelt a KKP 20. Kongresszusának. Kína a kulturális értékekre való odafigyeléssel teljes mértékben bebizonyította, hogy a kultúra a virágzó és egészséges társadalom sarokköve és alapja, és a fesztivál egy globális esemény, amely lehetőséget kínál a Kína és Afrika közötti kulturális cserekapcsolatok előmozdítására, közölte a kameruni képviselő.

Kassim Loutfi, a Comore-szigeteki Külügyminisztérium és Nemzetközi Együttműködési Minisztérium államtitkára elmondta, hogy a KKP 20. Kongresszusa a világ többi részére is jelentős hatással volt, és Afrika sokat tanulhat belőle. A fesztivál által kiválasztott több mint 50 dokumentumfilm olyan nemzet szívós szellemiségét közvetíti, amely soha nem látott erőt merít a múltból és a történelemből, közölte Comore-szigetek tisztviselője.

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree