KapcsolatCímünk

Az Importexpó Kína új fejlesztési ablakának bizonyította meg magát

2022-11-11 14:45:50

Hat nap után csütörtökön bezárta kapuit az ötödik Kínai Nemzetközi Importexpo (CIIE), amelyen az áruk és szolgáltatások tekintetében egy éves időtartamra összesen 73,52 milliárd dollár értékben születtek előzetes megállapodások. Az előzetes ügyletek értéke 3,9 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest.

A hivatalos adatok szerint az idei Importexpóra több mint 145 ország, régió vagy nemzetközi szervezet, és több mint 127 ország vagy régió több mint 2800 vállalata vett részt; 438 új termék, új technológia vagy szolgáltatás bemutatásának helyszíne volt.

A világ 500 legnagyobb és iparágvezető vállalata közül összesen 284 vett részt az idei kiállításon. Ismét az Egyesült Államok küldte a legnagyobb delegációt, 200 vállalata képviseltette magát, és egy sor német cég is kiállította termékeit a kiállításon.

Példaként elhangzott, Kína kétségtelenül a Decathlonnak, a világ vezető sportcikk forgalmazójának egyik legfontosabb helyszíne lesz a következő 50 évben. Erről a Decathlon kínai alelnöke nyilatkozott.

Ez volt az első jelentős nemzetközi kiállítás, miután a Kínai Kommunista Párt befejezte 20. kongresszusát.

A sanghaji Importexpó 2018 óta történő sikeres megrendezése bizonyítja, ez a nemzetközi seregszemle kiváló platformja az új fejlesztések, a magas szintű nyitás és a multilateralizmus előmozdításának – közölték az expó szervezői.

Beszámolók szerint a 6. Kínai Nemzetközi Importexpó rendezésének már megkezdődtek az előkészületei, s több mint 60 vállalat vagy intézmény jelezte hivatalosan részvételi szándékát. Az Importexpó üzenete, hogy a „globalizációellenesség” nem lesz sikeres, az együttműködés és a nyitás a világ által választott jövő.

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree