KapcsolatCímünk

Hétköznapi emberek a tavaszünnapi gálában

2023-01-21 15:37:54

Január 19-én este a hivatalos élő közvetítési szabványnak megfelelően megtartották a 2023-as kínai tavaszünnepi gálaműsor próbafolyamatának 5. előadását. A programban a kínai hagyományos kultúrát képviselő előadások vannak túlsúlyban, örömteli hangulat jellemzi őket, tükrözve a mai kínaiak nyüzsgő, vidám életét.

A délkelet-kínai tánc kecses mozdulataitól a Shaolin kungfu varázsán át a fujiani ősi énekművészet, a „déli ének” szépségéig széles a paletta. A művészek be fogják mutatni a kínai civilizáció változatos kifejező formáit a színpadon, de a közönség természetesen a világ más tájairól származó kultúrákból is kaphat ízelítőt, hogy végül egy briliáns show-t élvezhessenek a nézők.

Idén az egyik újdonság az lesz, hogy a hétköznapi emberek történeteit mikrofilmen mutatják be, ami a filmművészet és a tavaszünnepi tévés gála első ilyen közös kísérlete. A mikrofilmes történetet az évek során kapott nézői levelek ihlették. A gálaműsor forgatócsoportja által készített film által sikerül az átlagembereknek is „fellépniük” a tavaszünnepi gálaműsor színpadára.

A műsor másik fénypontja amikor számos hétköznapi ember, mint például kifutófiúk, ápolónők taxisofőr és mások együtt éneklik a „Jó reggelt, napsugár!” című kínai dalt.

A gálaműsort a kínai tavaszünnep „szilveszterén” pekingi idő szerint január 21-én este 8 órakor közvetítik.

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree