KapcsolatCímünk

Megnyílt Kína hondurasi nagykövetsége

2023-06-06 11:22:52

Helyi idő szerint június 5-én délelőtt Honduras fővárosában, Tegucigalpában ünnepelték Kína hondurasi nagykövetségének megnyitását.

Az ünnepségen elhangzott Kína, majd Honduras himnusza. Ezt követően Yu Bo, a nagykövetség ideiglenes ügyvivője és Eduardo Enrique Reina hondurasi külügyminiszter közösen mutatta be a nagykövetséget.

Yu Bo a helyszínen tartott beszédében elmondta, hogy az „egy Kína” elve a nemzetközi közösség általános konszenzusa és a nemzetközi kapcsolatok közismert normája. Honduras széles körű stratégiai látásmóddal és szilárd politikai akarattal megragadta a történelmi lehetőséget, hogy fontos döntést hozzon az „egy Kína” elv elismerése mellett, és Kínával 182. diplomáciai kapcsolatokat létesített országgá vált, amit Kína nagyra értékel, tette hozzá Yu Bo. Kevesebb mint három hónappal a diplomáciai kapcsolatok felvétele után a két fél gyorsan összekapcsolta a különböző területeken való eszmecseréket és együttműködéseket, és folyamatosan konszenzust és erőt gyűjt a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének elősegítése érdekében.

Reina beszédében gratulált a kínai nagykövetség megnyitásához, és kifejtette, hogy Kínával diplomáciai kapcsolatot vettek fel, ami Honduras független döntése volt, amely elősegíti Honduras diverzifukációs nemzetközi kapcsolatainak fejlesztését és a világ fősodrához való csatlakozását. Honduras határozottan ragaszkodik az „egy Kína” elvhez, és reméli, hogy a két ország közösen mozdítja elő a kereskedelmi együttműködést Honduras infrastruktúrájának javítása, a szegénység enyhítése, a foglalkoztatási lehetőségek megteremtése, a nép jólétének javítása és a társadalmi virágzás előmozdítása érdekében.

#QLKR

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree