A kínai miniszterelnök az Új Globális Finanszírozási Paktum csúcstalálkozóján ellenezte a gazdsági protekcionizmust és az ellátási lánc bárminemű megszakítását
A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint Li Csiang, a Franciaországban hivatalos látogatáson tartózkodó kínai miniszterelnök június 23-án beszédet tartott az Új Globális Finanszírozási Paktum csúcstalálkozójának záró ünnepségén és beszédet tartott. Az értekezleten Emmanuel Macron francia államfő elnökölt, több mint 60 államfő, kormányfő és nemzetközi szervezet vezetője vett rajta részt.
Li Csiang beszédében hangsúlyozta, hogy Kína fontosnak tartja a világ fejlődését és megfelelő irányítását. Hszi Csin-ping kínai államelnök egymást követően előterjesztette a globális fejődési kezdeményezést, a globális biztonsági kezdeményezést, és a globális kulturális kezdeményezést, amelyekre a nemzetközi közösség pozitívan reagált. Mint a világgazdaság motorja, Kína a világ fejlődésének folyamatos hajtóereje. Li megállapította, Kína végrehajtja az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményét és a kapcsolódó Párizsi Megállapodást.
A kínai miniszterelnök három javaslatot tett a világ fejlődéséhez szükséges finanszírozási hiány kiegészítésével kapcsolatban: először, határozottan elő kell mozdítani a nemzetközi pénzügyi irányítás reformját, hogy a fejlődő országoknak stabil finanszírozási körülményeket teremtsenek. Másodszor, határozottan elő kell segíteni a nemzetközi fejlődés partnerségi kapcsolatait, hogy a fejlődő országoknak a mostaninál jobb forrásokhoz juthassanak. Harmadszor, határozottan elő kell mozdítani a gazdasági globalizációt a fejlődő országoknak átadva az fejlődést szolgáló új forrásokat. Kína kész a nemzetközi közösséggel együtt előmozdítani a kereskedelem és befektetés szabadságát, határozottan ellenzi a gazdasági protekcionizmust, és az ellátási lánc bárminemű megszakítását hangoztatta Li Csiang.