Franciaországban 3200 embert tartóztattak le a zavargások során
Július 3-án a francia Île -de-France régió közlekedési szövetsége közölte, hogy a legutóbbi zavargások legalább 20 millió euró kárt okoztak a párizsi tömegközlekedési rendszernek. Île-de-France régióban 39 autóbusz égett ki, a 6-os és a 10-es villamos vágányai pedig egyes szakaszokon megsemmisültek. Île-de-France régióban található Párizs is, a média gyakran Nagy-Párizs régióként emleget. A régióban a tömegközlekedési eszközök szorosan összefüggnek egymással.
Ugyanezen a napon a Francia Vállalkozások Szövetsége közölte, hogy előzetes becslései szerint Franciaországban több mint 200 kereskedelmi egységet raboltak ki, 300 bankfiókot gyújtottak fel, és 250 dohányboltot pusztítottak el. A szövetség előzetes becslése szerint a veszteségek országszerte meghaladták az 1 milliárd eurót.
Helyi idő szerint július 3-án Gérald Darmanin francia belügyminiszter egy interjúban elmondta, hogy a június 27-étől július 2-áig a zavargások során összesen mintegy 3200 embert tartóztattak le, 60%-uk korábban nem volt elítélve. A letartóztatottak átlagéletkora mindössze 17 év, és néhányuk 12-13 éves gyermek.
Ezenkívül a Franciaország Sajtóügynöksége ugyanazon a napon készített jelentése szerint az Elysee-palotából származó források felfedték, hogy Emmanuel Macron francia elnök felkérte Dalmanin belügyminisztert, tartsa fenn a rendőri erőt annak érdekében, hogy a rend fokozatosan visszatérjen a normális kerékvágásba. Ezért az országban körülbelül 45 000 rendőr és csendőr volt szolgálatban azon az éjszakán. Ez volt a negyedik éjszaka, hogy Franciaország több mint 40 000 rendőrt teljesített szolgálatot az utcákon.
Miután nagyszámú rendőri erőt küldtek a közrend fenntartására, a zavargások mértéke Franciaországban az elmúlt két napban gyengülni kezdett.
#QLKR