CMG-kommentár: Három dolgot kell tennie az USA-nak a Kínával való együttműködésben
Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter vasárnap befejezte négynapos kínai látogatását. A két fél által közzétett információk alapján Kína szerint konstruktívak voltak a tárgyalások, Yellen ismételten hangoztatta, hogy az Egyesült Államok nem akar leválni a kínai gazdaságról, kölcsönös előnyökre és win-win szituációkra törekszik.
Az elemzők rámutattak, hogy még mindig vannak különbségek Kína és az Egyesült Államok között a gazdasági együttműködés javításában, különösen az Egyesült Államoknak van még mindig sok tennivalója.
Először, a megismerés megváltoztatása. Az amerikai fél hibát követett el a Kína megismerésében, „legfontosabb stratégiai versenytársának” tekinti Kínát. Az Egyesült Államok számára Kína hatalmas piaccal rendelkezik, és a Kínával való együttműködés az amerikai munkahelyek fellendítéséhez és az infláció megfékezéséhez is hozzájárul.
Másodszor, az Egyesült Államoknak el kell választani a gazdaságot a politikától. Jelenleg sok amerikai politikus továbbra is általánosítja a nemzetbiztonság fogalmát, és átpolitizálja a gazdasági és kereskedelmi kérdéseket. Az Egyesült Államoknak most azt kellene tennie, hogy a lehető leghamarabb eltörli a Kínára kivetett büntetővámokat, enyhíti a Kínára vonatkozó exportellenőrzéseket, feloldja a kínai vállalatok elleni szankciókat.
Van még egy alapvető kérdés is: a kínai–amerikai együttműködés nagyon fontos a világgazdaság számára. A Világbank legfrissebb Global Economic Prospects jelentése szerint a globális növekedés 2023-ban 2,1 százalékra lassul a 2022-es 3,1 százalékról. Kína és az Egyesült Államok teljes gazdasági volumene meghaladja a világénak az egyharmadát, több mint 50%-kal járulnak hozzá a világgazdasági növekedéshez, és a két fél közötti gazdasági együttműködés megerősítésének fontossága a világgazdaságban nyilvánvaló.