Irán: Az Egyesült Államoknak felelőséget kell vállalnia az iráni nukleáris egyezmény felmondása miatt
Nasszer Kanáni iráni külügyi szóvivő helyi idő szerint július 24-én tartott sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy az amerikai kormány felmondta az iráni nukleáris egyezményt, egyoldalú szankciót vezetett be Irán ellen, amik miatt felelőséget kell vállalnia.
Az iráni szóvivő kijelentette, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan visszavonult az iráni nukleáris egyezményből, amiért vállalnia kell a felelőséget az egyezmény érvénytelenítése miatt. Az amerikai kormány alaptalan rágalmazásával veszélyezteti a térség stabilitását és békéjét, konfliktusokat szít törvénytelen céljai elérése érdekében.
Kanáni szerint az Egyesült Államok az ENSZ 2231-es számú javaslatát figyelmen kívül hagyva Irán és az iráni nép ellen egyoldalú szankciókat vezetett be, ami zavarja az ország nemzetközi kereskedelmét. Egyes országok az amerikai politikai nyomása miatt nem fizetnek Iránnak, vagy bezárják a monetáris csatornáikat Irán számára. Irán továbbra is tárgyalásokon keresztül megvédi saját érdekeit.