Hszi Csin-ping különmegbízottja találkozott az új mikronéziai elnökkel
Július 26-án Tang Renjian mezőgazdasági miniszter, egyben Hszi Csin-ping kínai államelnök különmegbízottja jelen volt a Mikronézia fővárosában tartott elnöki beiktatási ceremóniáján. Július 25-én Wesley Simina, Mikronézia új elnöke az elnöki hivatalban fogadta Tangot.
Tang átadta Hszi elnök gratulációját és jó kívánságait Simina elnöknek, és elmondta, hogy a két fél közötti diplomáciai viszony létrehozása óta eltelt több mint 30 év során a kínai-mikronéziai kapcsolatok jól fejlődtek, a két fél közötti politikai bizalom folyamatosan elmélyült, s egyre tágabb területen folytatják a párbeszédet, az átfogó stratégiai partnerség pedig a két ország között egyre szorosabbá válik.
Simina elnök köszönetét fejezte ki, Hszi elnöknek őszinte üdvözletét küldte, s leszögezte, hogy Mikronézia határozottan kiáll az „egy Kína” politika mellett, továbbra is törekszik a Kínához fűződő barátságának elmélyítésére, és kész fokozni együttműködéseit az infrastrukturális létesítmények építésében, a mezőgazdasági és halászati, az oktatási, valamint az idegenforgalmi területeken. #ZTZXL