Hszi Csin-ping a kínaiak és külföldiek közötti cserekapcsolatok jelentőségéről
2023 elején Hszi Csin-ping kínai államelnök első ízben vetette fel a Globális Civilizációs Kezdeményezést. Hangsúlyozta, hogy meg kell erősíteni kínaiak és külföldiek közötti cserekapcsolatokat, gazdagítani kell a cserék tartalmát, bővíteni kell az együttműködési csatornákat, elő kell segíteni valamennyi ország népeinek kölcsönös megértését. Az államelnök azóta is számos alkalommal említette ennek fontosságát.
“Több területen, több csatornán keresztül és több szinten kell folytatni a kínaiak és a külföldiek közötti nem kormányzati cserekapcsolatokat, barátkozást, és csökkenteni kell a távolságot a kínaiak és a külföldiek között. Különösen fontos a fiatalok közötti csere, mert ők a kínai-külföldi barátság folytatói" – hangoztatta Hszi Csin-ping a külföldi országokhoz fűződő barátságot elősegítő kínai társaság alapításának 60. évfordulója alkalmából.
„Az emberi kapcsolatok szintén fontos részét képezik az ‘Egy övezet, egy út’ kezdeményezésnek. Az ‘Egy övezet, egy út’ lényegi építéséhez kölcsönös megbecsülés, kölcsönös megértés és kölcsönös tisztelet szükséges az érintett országok népei között” – jegyezte meg Hszi 2016 áprilisában, a Kínai Kommunista Párt felső vezetőinek kollektív képzésén.