Kína válasza arra, hogy Japán figyelemmel kíséri a kínai–orosz katonai együttműködést
A kínai és orosz haditengerészeti flotta a Soya Kaikyo-szoroson keresztül hajózott az Ohotszki-tengerre, Japán pedig repülőgépeket küldött a követésükre és megfigyelésükre, közölte a japán védelmi minisztérium.
Ezzel kapcsolatban Wu Qian, a kínai védelmi minisztérium szóvivője elmondta, hogy a kínai és az orosz hadihajóflotta a tervük szerint hajózott a Csendes-óceán nyugati és északi vizein. Az út során a hadihajók szigorúan betartják a nemzetközi jogot, és mindig nyílt tengeren járnak. Japán szoros követése és megfigyelése nagyon veszélyes, ami könnyen félreértéshez, téves számításhoz és balesetekhez vezethet, figyelmeztetett a szóvivő, sürgetve Japánt, hogy hagyjon fel ezekkel az értelmetlen beavatkozásokkal, hagyjon fel azokkal a felelőtlen szavakkal és tettekkel, amelyek befolyásolják a kínai–japán kétoldalú kapcsolatok egészséges fejlődését, és aláássák a regionális békét és stabilitást.
A szóvivő rámutatott, hogy a kínai és az orosz hadsereg közötti együttműködés nyílt és átlátható, célja a nemzetközi igazságosság közös védelme, valamint a világ és a régió biztonságának és stabilitásának fenntartása. Ez teljesen különbözik néhány ország gyakorlatától, amelyek ragaszkodnak a hidegháborús mentalitáshoz, táborok közti konfrontációt indítanak, hegemóniában és zaklatásban vesznek részt, mondta a szóvivő.