KapcsolatCímünk

A KKP KB PB Állandó Bizottságának tagja hivatalos jószolgálati látogatást tett Kubában

2023-09-20 09:46:11

A Kubai Kommunista Párt meghívására Li Xi, a KKP KB PB Állandó Bizottságának tagja, egyben a Központi Fegyelmi és Ellenőrző Bizottság titkára szeptember 16-ától 18-áig hivatalos látogatást tett Kubában.

Díaz-Canellel, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával, egyben kubai államelnökkel találkozva Li Xi átadta Hszi Csin-ping KKP-főtitkár szívélyes üdvözletét. Li Xi kifejtette, hogy Kína kész Kubával a két párt és a két ország legfelsőbb vezetői által elért fontos konszenzusok megvalósításával mélyreható tapasztalatcserét folytatni a párt- és államirányításban, valamint kész gyakorlati együttműködéseket folytatni különböző területeken, kész az egymás alapvető érdekeit érintő kérdésekben egymást támogatva elősegíteni pártjaik építkezését és a szocialista ügy fejlesztését. Kína kész együttműködni Kubával a globális fejlesztési kezdeményezés, a globális biztonsági kezdeményezés és a globális civilizációs kezdeményezés végrehajtásának előmozdításában, valamint az emberiség sorsközössége felépítésének elősegítésében.

Díaz-Canel arra kérte Li Xit, hogy adja át őszinte üdvözletét Hszi Csin-ping főtitkárnak, mondván, Kína szilárdan kiáll a déli országok mellett, és hatékonyan védi a fejlődő országok közös érdekeit. Kuba köszönetét fejezi ki Kínának az ország gazdasági és társadalmi fejlődéséhez nyújtott segítségért, és kész szoros baráti kapcsolatokat fenntartani a KKP-val, továbbá kész előmozdítani a gyakorlati együttműködéseket. Kuba köszönetét fejezi ki Kína határozott támogatásáért, amit a kubai népnek nyújtott az egyoldalú blokád és szankciók elleni igazságos küzdelmében, és határozottan támogatja a Hszi Csin-ping főtitkár által javasolt jelentős globális kezdeményezéseket, mondta Díaz-Canel.

Emellett Li Xi felkereste Raúl Castrót, a kubai forradalom vezetőjét is. Raúl Castro szeretettel tekintett vissza a kínai elvtársakkal folytatott találkozóira, és kifejtette, hogy Kuba hajlandó tanulni Kína fejlesztési tapasztalataiból. Raúl Castro a Fidel Castro Központba is ellátogatott Li Xivel.

Qin Liang-CHINA MEDIA GROUP

#

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree