A kínai diákoknak az űrállomásról tartottak órát
A Tiangong kínai űrállomáson levő kínai űrhajósok bemutatták a Mengtian űrlabort, és elmagyarázták az űrhajósok életét a „Tiangong óra” negyedik évedjának kezdetén, 2023. szeptember 21-én, élő közvetítésen.
Az űrhajósok a magas hőmérsékletű anyag tudományos kísérletszekrényét, és az ultrahideg atom fizikai kísérletszekrényét mutatták meg. A magas hőmérsékletű anyag tudományos kísérletszekrényben 1600 Celsius-fok érhető el, ebben új anyagokat kutatnak vagy állítanak elő. Az ultrahideg atom fizikai kísérletszekrényében pedig az abszolút zéró fokot közelítik meg, és kvantummechanika kutatásokra szolgál.
Az űrhajós lába alatt különleges kísérletszekrény is volt, abban öt kísérlet folyik, köztük mikroalgákkal és a folyékony fém hőgazdálkodásával. Zhu Yangzhu, az egyik űrhajós külön elmagyarázta a mikroalgákkal végzett kísérletet, a súlytalanságban tenyésztett mikroalgákat az élelmiszeripar fogja hasznosítani. „Ez egy érdekes próbálkozás a jövő csillagközi utazásai számára” – mondta az űrhajós.
Mit tehetnek az űrhajósok, ha elromlanak a kísérleti szekrények?
Gui Haichao űrhajós elmondta, hogy egy javítóműhely is van az űrállomáson, amelyben egy robotkar, egy VR-szemüveg és egy mozgatható platform található.
Érdekes kísérleteket is végeztek az űrhajósok a diákok előtt. Egy gyertya lángja gömbölyűnek látszik, és az égési hőmérséklete alacsonyabb, mint a Földön. A súlytalan környezetben két űrhajós pingpongozott egy vízlabdával, és a játék végén egyikük lenyelte a labdát.
A Tiangong óra Kína űrtudományos oktatási márkája, 2021 decemberétől kezdve már három évadja volt. Az óra során az űrhajósok tanárokként különleges órákat tartanak, érdekes kísérleteket végeznek az űrben, és beszélgetnek a fiatal diákokkal, különösen a tinédzserekkel. Az eseményt a China Media Group közvetítette élőben világszerte.
#aa22