Kína magyarországi nagykövete találkozott Szijjártó Péterrel
Október 3-án Budapesten Gong Tao, Kína magyarországi nagykövete és Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter eszmecserét folytatott a kétoldalú kapcsolatokról, a gyakorlati együttműködésről és egyéb közös érdeklődésbe számot tartó kérdésekről.
Gong Tao elmondta, hogy az utóbbi évek óta Kína és Magyarország között a kölcsönös politikai bizalom folyamatosan elmélyült, az Övezet és út kezdeményezés együttműködéseiben gazdag eredményeket értek el, a kétoldalú kapcsolat jó példája lett a nemzetközi cserekapcsolatoknak. Kifejtette, hogy Kína hajlandó Magyarországgal együtt törekedni a intenzívebb magas szintű eszmecserékre, a kulcsfontosságú kétoldalú együttműködési projektek folyamatos elősegítésére, illetve arra, hogy a közelgő harmadik Övezet és út Nemzetközi Együttműködési Fórum alkalmából új lendületet és új jelentőséget adjanak a kínai-magyar átfogó stratégiai partnerségnek.
Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít a magyar-kínai kapcsolatok fejlesztésének, és hajlandó Kínával együtt elmélyíteni az Övezet és út közös kiépítésében és más területeken a gyakorlati együttműködéseket. Kifejtette, hogy Magyarország nagyra értékeli Kína erőfeszítéseit az európai béke megteremtésére, és az orosz-ukrán válságra utalva megjegyezte, hogy támogatja Kína békekezdeményezését és a tárgyalások előmozdítását.
Qin Liang-CHINA MEDIA GROUP
#QLKR