KapcsolatCímünk

„A pártfőtitkár vezetésével a kínai nemzet modern civilizációját építjük”

2023-10-08 16:05:29

Október 8-án Renminribao napilap, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának hivatalos lapja „A pártfőtitkár vezetésével a kínai nemzet modern civilizációját építjük” címmel cikket jelentetett meg.

A cikk szerint a civilizáció egy ország és egy nemzet fejlettségének jellemzője. Az elmúlt 5 ezer év alatt számos nehézségeket legyőzve Kína jelentős szerepet játszott az emberiség civilizációjában. 

Idén júniusban Hszi Csin-ping kínai államelnök, pártfőtitkár „a kínai nemzet modern civilizációjának létrehozásáról” beszélt, és azt is elmondta, hogy a kínai modellű modernizáció „végtelen életet” jelent a kínai nemzetnek, amelynek segítségével biztosan előmozdítják a kínai civilizációt és visszaszerzik a hírnevét.

A cikk szerint a KKP 18. Kongresszusától kezdve a kínai államelnök vezetésével Kína a marxizmus alapelveit Kína valódi helyzetével és a hagyományos kultúrájával kombinálta, aktivizálta a kínai civilizáció életerejét, aminek eredményeképpen Kínában az ország és a KKP egyaránt jelentős eredményeket ért el. #aa22

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree