KapcsolatCímünk

Kína fehér könyvet adott ki az Övezet és Út közös építésének 10. évfordulója alkalmából

2023-10-10 15:45:33

Az Övezet és Út közös építésének 10. évfordulója alkalmából Kína „Az Övezet és Út közös építése: az emberiség sorsközössége megvalósításának gyakorlata” címmel fehér könyvet adott ki, amelyben az elmúlt tíz évben elért eredményeket mutatják be, és segítik a kezdeményezés jobb megismerését, jelentette be október 10-én a kínai Államtanács sajtóhivatala egy sajtókonferencián.

A fehér könyv szerint 2013. márciusban fejtette ki Hszi Csin-ping kínai államelnök az emberiség sorsközössége megvalósításának koncepcióját, az év szeptemberében és októberében pedig a „Selyemút Gazdasági Övezet” és a „21. Századi Tengeri Selyemút” koncepcióját vetette fel. Az Övezet és Út közös építésének kezdeményezése innovációs, modern szellemú teljesítménye az emberiség civilizációs eredményeinek.

A fehér könyv bemutatja, hogy minden részt vevő ország erőfeszítéseivel a kezdeményezés a Kína által említett koncepcióból nemzetközi gyakorlattá vált, vázlatból kész művé változtatott, a folyamat gyümölcsöző, népszerű nemzetközi köztermék és együttműködési platform lett.

A fehér könyv rámutat, hogy az elmúlt tíz évben a kezdeményezés nemcsak az Övezet és Út mentén fekvő országoknak hozott hasznot, hanem pozitívan hozzájárult a gazdaság globalizációjának egészséges fejlődéséhez, a nemzetközi nehézségek megoldásához és a globális kormányzás tökéletesítéséhez is. A kezdeményezés új utat hozott létre az emberiség közös korszerűsítésére, és előmozdította az emberiség sorsközösségének megvalósítását is.

A fehér könyv szerint Kína kész arra, hogy az érintett országokkal együtt magas minőségben előmozdítsa az Övezet és Út közös építését, megvalósítsák a globális fejlesztési kezdeményezést, a globális biztonsági kezdeményezést, a globális civilizációs kezdeményezést, és egy békés, biztonságos, virágzó, nyitott, elfogadó, tiszta és szép világot építsenek az emberiség sorsközösségének létrehozása érdekében. #aa22

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree