Egyiptomban megnyílt a CMG „Utazás a civilizációkon keresztül” című vándorkiállítása
Egyiptom fővárosában, Kairóban megnyitották a China Media Group (CMG) „Utazás a civilizációkon keresztül" című kiállítását. A Kínai Kulturális Központban tartott események Shen Haixiong, a CMG elnöke tartott köszöntő beszédet videókapcsolaton keresztül.
Shen Haixiong egyebek között utalt rá, hogy a kínai civilizáció és az ősi egyiptomi civilizáció jelentősen hozzájárultak az emberi civilizáció fejlődéséhez. A CMG továbbra is vállalja a média felelősségét, terjeszti a kínai kultúrát, és elősegíti a párbeszédet a kínai és az arab civilizációk között, mondta Shen.
Ali Abdelhalim, az Egyiptomi Múzeum főigazgatója elmondta, hogy Egyiptom és Kína egyaránt nagyszerű országok, hosszú történelemmel, ragyogó civilizációval, gazdag kultúrával és művészettel rendelkeznek, hozzájárultak az emberi társadalom fejlődéséhez. Abbéli reményének adott hangot, hogy az „Utazás a civilizációkon keresztül” kiállítás növeli a két nép kölcsönös megismerését, és elősegíti a kétoldalú gyakorlati együttműködést.
A kiállítás megnyitóünnepségén bemutatták „Kincsek és maszkok” című dokumentumfilmet, amely a CMG és az Egyiptomi Állami Televízió koprodukciójában készült.