KapcsolatCímünk

Hszi Csin-ping nemzetközi tudományos, technológiai együttműködésre szólít fel

2023-10-31 17:50:18

A nemzetközi tudományos és technológiai együttműködés fontos trend a világon, és a különböző országoknak a tudományos és technológiai innovációval közösen elő kell mozdítaniuk az emberiség békéjének és fejlődésének ügyét - hangoztatta Hszi Csin-ping kínai államelnök válaszában a neves kubai tudós, Pedro A. Valdes-Sosa levelére.

Megjegyezte, hogy Valdes-Sosa régóta elkötelezett a Kuba és Kína közötti különleges barátság erősítése, valamint a Kína és más országok közötti tudományos kutatási együttműködés aktív előmozdítása mellett. A kínai elnök gratulált Valdes-Sosának és csapatának ahhoz, hogy több területen is áttörést értek el.

Idén van az „Övezet és út” kezdeményezés 10. évfordulója, emlékeztetett Hszi, hangsúlyozva, hogy a kezdeményezés kiindulópontja és fókusza a különböző országok közötti közös fejlődés új módjainak feltárása, valamint a „boldogsághoz vezető út” megnyitása, amely valamennyi ország és a világ javát szolgálja.

Hszi szerint az elmúlt évtizedben Kína jelentős előrelépést tett az „Övezet és út” partnerországaival folytatott tudományos és technológiai cserékben és tudásmegosztásban, valamint az innovációs környezet folyamatos optimalizálásában, az innovációs erőforrások összegyűjtésében, továbbá a tudományos és technológiai innovációval kapcsolatos együttműködés előmozdításában.

Egy nemrégiben Hszinek írt levelében Valdes-Sosa beszámolt csapatának az agytudományi kutatások során elért eredményeiről és a kínai-kubai neurotechnológiai együttműködés helyzetéről Kínában.

 

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree