KapcsolatCímünk

Fehér könyvet adtak ki a KKP kormányzásáról Tibeten

2023-11-10 15:08:30

„A Kínai Kommunista Párt kormányzásának gyakorlatai és történelmi eredményei Tibeten az új korban” című fehér könyvet adta ki november 10-én a kínai Államtanács.

A fehér könyv szerint a KKP kormányzását Tibeten az új korban a kínai modellű szocializmus és a tibeti gyakorlatok alapján végezték, amely belső szabványokat mutatott a Tibettel kapcsolatos ügyekben, és tudományos módon válaszolta meg a kérdéseket Tibet kormányzásáról. A fehér könyv a KKP sikeres tapasztalatait tartalmazza, miszerint a stabilitás alapján innovációsan fejleszti Tibetet, ami jelentős szabványokat ad a Tibettel kapcsolatos ügyek végrehajtására.

A fehér könyv rámutat, hogy Kína népének támogatásával átfogóan halad a tibeti társadalom minden területe, és történelmi eredményeket értek el. Tibet stabilan fejlődik a jólét irányába, gyorsan nő a gazdasága, folyamatosan emelkedik a kulturális színvonala, harmonikusan fejlődik az etnikai vallás, egyre jobb az ökológia és biztonság van a nemzeti határokon. A nép Tibeten az ország más részén lévő polgárokkal együtt gazdagabb és önbizalmasabb lett, és a korszerű szocialista ország építésének új útján halad.

A fehér könyv szerint a gyakorlatok azt mutatták, hogy csak a KKP kormányzási elveit végrehajtva, az etnikai összefogás, a nemzeti egység megvédése, a megélhetés javítása alapján lehet megerősíteni minden nemzetiség boldogságát, biztonságát, lehet jól megvédeni a stabilitást, a fejlesztést, az ökológiát és a határ biztonságát, és csak így élvezheti Tibet hosszú ideig biztonságot és színvonalas fejlesztést.  

#aa22 #zzyzd

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree