KapcsolatCímünk

CMG-kommentár: Idén is sikeres üzletkötések terepe volt a sanghaji importexpó

2023-11-11 23:06:17

Blé de Fonty, egy szingapúri kozmetikai márka tulajdonosai soha nem gondolták volna, hogy bőrápoló esszencia kapszulájukból egy év alatt 200 ezer dobozzal értékesíthetnek a kínai piacon. Ez a tavalyi szám hat évvel ezelőtt csak 20 volt. „Az eredmény a 6 importexpón való részvételünknek tulajdonítható” – állapította meg a cég felelőse a CMG tudósítójának.

November 10-én Sanghajban véget ért a 6. Kínai Nemzetközi Importexpó. Idén 78,41 milliárd dollárt ért el az üzletkötésre vonatkozó szándéknyilatkozatok értéke egyéves áru- és szolgáltatásvásárlásra, ami 6,7%-kal nőtt az előző expóhoz képest, vagyis: új rekord. 128 ország vagy régió 3486 vállalata vett részt a kiállításon és vásáron. Közülük 289 a világ top 500 vállalata között van, vagy az iparág vezető cégeinek egyike.

A mai világgazdaság gyenge növekedését tekintve a világ vállalatai üzleti lehetőségekre vágynak. Vajon a kínai fogyasztási piac óriási bővítésének potenciálja vonzó-e a globális csúcstechnológia vagy a legkorszerűbb termékek számára, és platformot nyújthat-e a világnak ahhoz, hogy innovációkkal megoldják a problémákat. Nem véletlen, hogy az idei importexpón bemutatott 442 termék, illetve technológia esetében beszélhetünk világpremierről vagy régiópremierről.

Amerikai vállalatok is eljöttek, idén először az amerikai kormány magas rangú tisztviselői is jelen voltak. Sanghaj az amerikai mezőgazdaság legnagyobb delegációját fogadta 2016-tól óta. Az Anderson Northwest amerikai vállalat az expó első napján 4 millió dolláros szerződést kötött. Képviselője így nyilatkozott: „Szeretek Kínával üzletelni. A kínai piac cégünk exportjának mintegy a felét teszi ki.” Jean-Christophe Pointeau, a Pfizer kínai igazgatója szerint a kínai nyitás politikája nagyszerű, a regisztráció folyamata gyors és kényelmes volt.

Idén van a kínai reform és nyitás politikája elindításának 45. évfordulója, egyben az Övezet és Út kezdeményezés elindításának és közös építésének 10. évfordulója. Kínában egyre több globális vállalatnak vannak sikeres tapasztalatai, ami azt is kifejezi, hogy Kína kész megosztani a fejlődés nyújtotta lehetőségeket a világgal, és gyakorlati tettekkel igazolni a szélesebb nyitásra vonatkozó ígéretét. #aa22

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree