CGTN közvélemény-kutatás: A kínai-amerikai kapcsolatok fejlesztésének alapja a két ország kiemelt érdekeinek kölcsönös tisztelete
A CGTN közelmúltban egy globális internetes közvélemény-kutatást végzett, amely szerint a megkérdezettek 86 százaléka úgy vélte, hogy a kínai-amerikai kapcsolat fejlesztése nem nyilatkozatokon múlik, hanem konkrét tetteken, amelyek megfelelnek a két ország vezetője által 2022-ben az indonéziai Bali-szigeten elért konszenzusnak. Az idén júliusban végzett hasonló kutatáshoz képest ez az arány 4,1%-kal emelkedett.
A kínai-amerikai viszonyra vonatkozó közvéleménykutatásokat idén februárban, júliusban és novemberben végezte a CGTN angol, spanyol, francia, arab és orosz nyelvű honlapján és a közösségi média platformján, ahol összesen több mint 70 ezer külföldi alkotott véleményt.
A novemberi felmérés során a megkérdezettek 91,2 százaléka szerint a kínai-amerikai kapcsolatok fejlesztésének alapja a két ország kiemelt érdekeinek kölcsönös tisztelete. Ugyanakkor a megkérdezettek 92 százaléka szerint a kínai-amerikai kapcsolat nem lehet „zéró összegű játszma”, s a felek nem korlátozhatják egymás fejlődési lehetőségeit. A válaszadók 73,5 százaléka vélte úgy, hogy a Kína-USA együttműködés megerősítése hozzájárul a klímaváltozásnak, az energia ügyeknek, és gabonatermelés területének hatékonyabb nemzetközi kormányzásához. Ezzel egy időben a megkérdezettek 65,8 százaléka támogatja azt, hogy a két ország a regionális konfliktusokban erősítse meg a koordinációt.