KapcsolatCímünk

Kínában folyamatosan javul a kiselejtezett elektromos készülékek újrahasznosítása

2023-11-13 09:30:55

A Kínai Anyag-újrahasznosító Szövetség által közzétett legfrissebb adatok azt mutatják, hogy Kína az első három negyedévben több mint 72 millió elektromos és elektronikus hulladékot szerelt szét és semlegesített, köztük televíziókat, hűtőszekrényeket, mosógépeket, számítógépeket stb.

Kína az elektronikai termékek fő gyártója és fogyasztója, az országban évente nagy mennyiségű elektromos és elektronikus hulladék keletkezik. A kutatások szerint 2030-ra Kínában 28,4 millió tonna kiselejtezett elektronikai termék lesz.

Jelenleg az országban összesen 109 cég kapott engedélyt elektromos és elektronikai hulladékok szétszerelésére. A szakpolitikai irányítás alatt a cégek továbbra is a technológiai átalakításba fektetnek be forrásokat, és a szétszerelés hatékonysága folyamatosan javul.

Egy pekingi cégnél a dolgozók régi hűtőszekrényeket küldenek a szétszerelősorra, amelyeket hamarosan újrahasznosítható anyagokra bontanak, például műanyagra, rézre, alumíniumra, vasra stb.

„Miután tavaly technológiai fejlesztésekre több milliós beruházást hajtottunk végre, a hűtőszekrények szétszerelésének hatékonysága az óránkénti 30 egységről körülbelül 100 egységre nőtt” – mondta Li Chentao, a cég felelőse.

A technológiai átalakításra fordított beruházások több mint felét környezetvédelmi intézkedésekre költik, különös tekintettel a porra és a hulladékgázra.

„Az elektronikai hulladékok újrahasznosítása során először meg kell győződnünk arról, hogy nem okoz másodlagos szennyezést” – közölte a cég felelőse.

Xu Junxiang, a Kínai Anyag-újrahasznosító Szövetség illetékese elmondta, hogy a mechanikus feldolgozó berendezések folyamatos népszerűsödésével az ipar egyre érettebbé válik. „Ha például a hűtőszekrényt vesszük, a törő-válogató berendezéssel kinyert különféle anyagok tisztasága elérheti a 95%-ot, a mágneses fémtermékeké akár a 99%-ot is” – mondta az illetékes.

#aa11

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree