Hszi Csin-ping beszédet mondott az amerikai baráti társaságok díszvacsoráján San Franciscóban
Hszi Csin-ping kínai elnök helyi idő szerint szerda este beszédet mondott az amerikai baráti társaságok által szervezett díszvacsorán az amerikai San Franciscóban.
„A kínai–amerikai kapcsolatok alapja a népeinkben van” – mondta Hszi, hangsúlyozva, hogy „a kínai–amerikai kapcsolatok ajtaját népeink nyitották meg”, „a kínai–amerikai kapcsolatok történeteit népeink írták” és „a kapcsolatok jövőjét népeink fogják létrehozni”.
„Több hidat és több utat kell építenünk az emberek közötti interakciók számára. Nem emelhetünk korlátokat, és nem szabad elrettentő hatást keltenünk” – mondta Hszi.
Ugyanakkor a kínai elnök azt mondta, meg van győződve róla, hogy a kínai–amerikai kapcsolatok ajtaját nem lehet újra lezárni, ha egyszer megnyíltak, és a kép nép közötti barátságot nem lehet félúton feladni, ha egyszer elkezdődött.
„Bármilyen fejlődési szintet is ér el, Kína soha nem fog hegemóniára vagy terjeszkedésre törekedni, és soha nem fogja ráerőltetni akaratát másokra” – mondta Hszi, és hozzátette, „Kína nem törekszik befolyási övezetekre, és nem fog hidegháborút vagy forró háborút vívni senkivel”.
A díszvacsora szervezői közt volt például az Amerikai–Kínai Kapcsolatok Országos Bizottsága, valamint az Amerikai Kereskedelmi Kamara is.