Találkozó a kínai elnök és a japán kormányfő között
A 2023-as APEC-csúcson részt vevő Hszi Csin-ping kínai államelnök november 16-án San Franciscóban találkozott Fumio Kishida japán kormányfővel.
Hszi a találkozón elmondta, idén van a kínai–japán béke- és barátsági szerződés aláírásának 45. évfordulója. Az elmúlt 45 évben ez a szerződés és a másik három politikai dokumentum iránymutatása alatt a két ország kapcsolatai hullámvölgyekkel és jobb napokkal általánosságban véve fejlődtek, ami hasznot hozott a két népnek és hozzájárult a regionális békéhez, fejlődéshez és fellendüléshez.
A mai bonyolult nemzetközi helyzetben, a kockázatokkal és válságokkal szemben a békés együttélés, a barátság, a kölcsönösen előnyös együttműködések, valamint a közös fejlődés a helyes irány, ami megfelel a két nép alapvető érdekeinek. A két félnek a közös érdekekre kell összpontosítania, és jól kell kezelniük a nézeteltéréseket, be kell tartaniuk a kínai–japán négy politikai dokumentumban szereplő minden elvet, hogy együtt törekedjenek a kínai–japán kapcsolatok fejlesztésére, ami összhangban van a kor igényeivel. #APEC2023