KapcsolatCímünk

Közvélemény-kutatás: A megkérdezettek közel 80%-a szerint az Egyesült Államok az egyetlen „szankcionáló hatalom” a világon

2024-06-12 20:40:20

Az Egyesült Államok szankcionálná a Nemzetközi Büntetőbíróság egyes bíróit és családtagjaikat, hogy tiltakozzon a Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen kiadott elfogatóparancs ellen. A kínai CGTN által indított közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy a válaszadók 90,1%-a úgy véli, hogy az Egyesült Államok lépésének nincs legitimitása, nem tiszteli a nemzetközi szervezeteket és rendet.

Valójában nem ez az első alkalom, hogy az ország szankciókat próbál bevezetni a Nemzetközi Büntetőbíróság ellen. 2020-ban Donald Trump akkori amerikai elnök utasítást adott ki, amelyben bejelentette, hogy országa szankciókat fog kiszabni a Nemzetközi Büntetőbíróság azon tisztségviselőire, akik az ügyben vizsgálódtak, hogy amerikai katonák követtek-e el háborús bűnöket Afganisztánban 2003-ban és 2004-ben. A  közvélemény-kutatás kimutatta, hogy a válaszadók 85,2%-a úgy gondolja, hogy az ország más országokkal és nemzetközi szervezetekkel szembeni válogatás nélküli szankciói súlyosan aláásák a multilaterális nemzetközi rendet, amelynek középpontjában az ENSZ áll.

1950 óta Amerika több szankciót alkalmazott, mint a világ bármely más országa. Az amerikai pénzügyminisztérium által tavaly közzétett adatok szerint több mint 20 ország ellen vetettek ki szankciókat. A válaszadók 78,9%-a megdöbbent ezen, és úgy gondolja, hogy Amerika az egyetlen „szankcionáló hatalom” a világon. Az „USA-jellegű szankciókat” azonban semmilyen nemzetközi szervezet vagy nemzetközi jog nem engedélyezi, a nemzeti jogot a nemzetközi jog fölé helyezik. Eközben a szankcionált országok gazdasága stagnált.

A válaszadók 93%-át mélyen aggasztja a szankciók okozta súlyos humanitárius válság.

A közvélemény-kutatás a CGTN angol, spanyol, francia, arab és orosz platformján jelent meg. 24 órán belül több mint 15 000 netező vett részt a szavazáson és nyilvánította ki véleményét.

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree