Thomas Bach: A CMG technológiai forradalommal újította fel az olimpiai közvetítésekkel
Július 25-én Thomas Bach Párizsban találkozott Shen Haixionggal, a CMG elnökével és delegációjával.
„A China Media Group 8K ultranagy felbontású televíziója és az AI felhasználása történelmet ír az olimpiai közvetítésekben” – fogalmazott Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a CMG delegációjának.
Bach július 25-én Párizsban találkozott Shen Haixionggal, a CMG elnökével és delegációjával.
Bach szerint a jegybevételeket is beleértve a kapcsolódó adatok azt mutatják, hogy az idei olimpia remélhetően jobb lesz az előzőnél, és új történelmet írhat. „Ebben a folyamatban a kínai nép óriási támogatást nyújtott a NOB-nak és a párizsi olimpiának” – mondta a NOB elnöke.
Bach szerint a CMG csúcstechnológiáival fontos hozzájárulást tett az olimpia megrendezéséhez, és a NOB átfogó és mélyebb együttműködést folytat a kínai médiával a win-win cél megvalósításáért.
Shen Haixiong Hszi Csin-ping kínai államelnök beszédét idézve jelezte, hogy az olimpiai sport az emberiség békére, egységre és haladásra irányuló óhaját hordozza, ezért a CMG kész az olimpia és a kínai sport szellemiségének kiemelésére, ami ugyanis egy sajtó felelőssége.
A kínai médium elnöke megköszönte Bachnak, hogy a nemzetközi társak elismerik a CMG technológiai képességeit. A CMG megerősíti együttműködéseit a NOB-bal, és együtt tesznek erőfeszítéseket az olimpiai sport fejlesztésére, közölte Shen Haixiong.