WADA: Az USA többször is megsértette a Nemzetközi Doppingellenes Kódexet
„Mit éreznének más sportolók, ha tudnák, hogy doppingcsalókkal versenyeznek, akiket a United States Anti-Doping Agency (USADA) engedett versenyezni?” – közölte a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) augusztus 7-én egy nyilatkozatban.
Aznap a WADA nyilatkozatot adott ki a Reuters által nemrégiben publikált jelentésre válaszolva. A jelentésben a Reuters azt állította, hogy az elmúlt években a USADA több doppingoló sportolót engedett versenyezni, közülük legalább egy esetet soha nem hoztak nyilvánosságra, vagy az amerikai intézet nem alkalmazott szankciót.
A WADA szerint a USADA tette nyilvánosan megsértette a sportversenyek tisztaságának védelme érdekében hozott nemzetközi szabályokat, és a WADA soha nem hagyta jóvá az amerikai intézet lépéseit.
2017-ben Gil Robertset, a riói olimpia 4x400 méteres váltójának amerikai aranyérmesét „a barátnőjével folyatatott csókolózás miatt” pozitívnak tesztelték, de a USADA elfogadta a magyarázatot és nem alkalmazott eltiltást. Ugyanez a sportoló 2022-ben és 2023-ben is pozitív doppingtesztet produkált, de csak rövid időre tiltották el, és mindig visszatérhetett versenyezni. Gil Roberts esetét idézve a WADA azt állította, hogy a USADA súlyosan megsértette a sport igazságosságát.
A WADA kétségét fejezte ki, hogy a USADA-t irányító igazgatótanács, vagy az intézményt finanszírozó Egyesült Államok Kongresszusa tud erről a szabálytalanságról. „Ez nem csak tisztességes versenyek elvét sértette, hanem a sportolók biztonságát is” – közölte a WADA.