KapcsolatCímünk

Peking nagyra értékeli a 731-es egység egykori tagjának bátorságát a történelem feltárásában

2024-08-13 22:42:36

A 94 éves Hideo Shimizu, a japán 731-es bakteriológiai egység tagja kedden meglátogatta a 731-es egység romjait, ahol vallomást tett és bocsánatot kért a második világháború áldozatainak családjaitól és imádkozott az elhunytakért az északkelet-kínai Harbinban.

Ezzel kapcsolatban Lin Jian kínai külügyi szóvivő augusztus 13-ki sajtótájékozgatóján elmondta, hogy a második világháború idején a Kínát megtámadó japán hadsereg a nemzetközi jogot megsértve elindította a biológiai hadviselést és kegyetlen kísérleteket végzett élő embereken. Lin szerint a japán militarizmus bakteriológiai háborúja olyan tény, amely nem tagadható.

„Nagyra értékeljük Hideo Shimizu úr bátorságát, hogy feltárta a történelmi igazságot és szembenézett vele. Japánnak is meg kell hallania az igazság hangját, helyesen meg kell értenie és mélyen el kell gondolkodnia a japán militarista agresszió történetén, továbbá komolyan tiszteletben kell tartania az ázsiai áldozatok, így Kína népének érzéseit, tanulnia kell a történelemből, hogy ne ne kövesse el ismét ugyanazt a hibát” – jelentette ki a szóvivő. #ZTZXL

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree