KapcsolatCímünk

Hszi Csin-ping: Kína és Afrika mindig emberi sorsközösség marad

2024-08-30 20:16:51

Kína és Afrika mindig is emberi sorsközösség marad – hangsúlyozta Hszi Csin-ping kínai államelnök augusztus 27-én 50 afrikai ország tudósainak küldött válaszlevelében.

A levélben Hszi megjegyezte, hogy a változékonysággal és összefonódással jellemezhető világhelyzettel szemben Kínának és Afrikának minden eddiginél jobban meg kell erősítenie a szolidaritást és az együttműködést.

Hszi utalt rá, hogy hamarosan megtartják a Kína-Afrika Együttműködési Fórum (FOCAC) újabb csúcstalálkozóját, Kína és Afrika vezetői újra találkoznak.

A kínai államelnök reméli, hogy az afrikai tudósok továbbra is fontos szellemi támogatást nyújtanak egy magas szintű kínai-afrikai sorsközösség építéséhez, és a „Globális Dél” országai közös érdekeinek védelméhez.

50 afrikai ország 63 tudósa néhány napja közösen levelet küldött Hszi Csin-pingnek, amelyben nagyra értékelték a Kína-Afrika Együttműködési Fórum történelmi eredményeit, és kifejezték abbéli várakozásukat, hogy a közeljövőben tartandó fórum új fejezetet ír a kínai-afrikai sorsközösség építésében és a „Globális Dél” országainak modernizációjában.

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree