A francia baloldali párt felelősségre akarja vonni Emmanuel Macront
Az AFP jelentése szerint a La France Insoumise párt parlamenti képviselője szombaton javaslatot terjesztett elő Emmanuel Macron francia elnök felelősségre vonásáról, amelyben „súlyos kötelességmulasztással” vádolják a köztársasági elnököt, amiért nem fogadta el Lucie Castets, a baloldali koalíció miniszterelnök-jelöltjének kinevezését. A La France Insoumise felszólította a többi parlamenti képviselőt, hogy támogassák a párt „demokráciavédelmét”.
„Mind a nemzetgyűlésnek, mind a szenátusnak meg kell védenie a demokráciát, és elleneznie kell az elnök zsarnoki törekvéseit” – állította a La France Insoumise párt képviselője, aki a javaslatban úgy fogalmazott, hogy az alkotmány szerint a köztársasági elnök szerepe nem a politikai alkudozás a parlamentben, az alkotmány 8. cikkelye nem arról szól, hogy az elnök „tetszése alapján választhatja ki a miniszterelnököt”. A javaslat szerint Lucie Castets kinevezésének elutasításával Macron „súlyosan megsérti a kinyilvánított akarat tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettséget”. #ZTZXL