KapcsolatCímünk

CMG-kommentár: A kínai kereskedelmi miniszter tárgyalásokat kezdeményez az EU-val az elektromos járművekről

2024-09-13 16:42:23

Wang Wentao kínai kereskedelmi miniszter szeptember 19-én tárgyalásokat folytat Valdis Dombrovskisszal, az Európai Bizottság ügyvezető alelnökével és kereskedelmi biztosával, hogy megvitassa az EU szubvencióellenes lépéseit a kínai elektromos járművek ellen.

A kínai tárgyalási delegáció egyik bennfentese szerint az eddigi tapasztalok alapján jó lenne, ha a két fél alapos kommunikációval és baráti konzultációkkal békésen lezárhatná a kereskedelmi vitákat az árra vonatkozó kötelezettségvállaláson keresztül, de ha a másik fél túl sokat követel, normális, hogy a tárgyalások nem vezetnek a kívánt eredményhez. Függetlenül attól, hogy milyen megközelítést alkalmaznak, és hová tartanak a tárgyalások, egy dolog nem változik: Kína mindig meg fogja védeni az alapvető érdekeit. Kína inkább nem jut megállapodásra, mint hogy kompromisszumot kössön az alapvető érdekeivel kapcsolatban.

Az EU először csökkentette a kínai autógyártókra kivetett vámot augusztus 20-án, utána szeptember 10-én azt üzente, hogy megint kissé csökkenti a vámtarifát.

Még ha a vámtételek csökkennek is, amíg úgy gondolják, hogy a kínai vállalatok „támogatásban részesülnek”, addig az EU továbbra is más eszközökkel fogja elnyomni a kínai vállalatokat.

Ding Ru, aki évek óta kutatja a kereskedelmi szabályokat, kifejtette, a „támogatások” és a „kiegyenlítő intézkedések” a kereskedelmi tevékenységekre vonatkoznak, a Külföldi támogatásokról szóló rendelet pedig a beruházási tevékenységre, főleg a cégek egyesülésére és felvásárlására irányul. Ez az EU „találmánya”.

Az EU úgy véli, ha meggyőződik, hogy „támogatásban részesülnek” a kínai autógyártó vállalatok, akkor különböző lépéseket alkalmazhat a kínai vállalatok ellen, és szükség esetén akár új törvényeket és rendeleteket is alkothat – Kína soha nem fogadja el az ilyen intézkedéseket.

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree