Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Kína makroszinten szabályozza a jövedelmek újraelosztását
2010-03-06 20:08:23 CRI
2009-ben a kormány gazdaságélénkítő csomagjának köszönhetően 8,7%-kal nőtt a kínai nemzetgazdaság, túlteljesítve a tavalyi év elején kitűzött célt. Ezzel egy időben a kínai kormány a társadalombiztosítás és a népjólét növelése terén is jelentős eredményeket ért el. A kínai Országos Népi Gyűlés Pekingben zajló évi ülésszakáról értesültünk arról, hogy Kína 2010-ben a monetáris válságból való kilépés folyamatában egyre fokozottabb figyelmet fordít a népjólét emelésére a makrogazdasági szabályozásban.

Az Országos Népi Gyűlés március 6-ai sajtótájékoztatóján Zhang Ping, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság elnöke eképpen számolt be az eredményekről:

„A társadalombiztosítás és a népjólét színvonalának emelése terén tavalyi eredményeink önmagukért beszélnek. Ha a foglalkoztatást nézzük, tavaly több mint 11 millió kínai talált állást, ami meghaladta az év elején kitűzött célunkat. Ami a társadalombiztosítást illeti, továbbemelkedett a nyugíjasok minimális biztosítottsága, javult az egészségügyi biztosítás rendszere, valamint a biztosításra jogosultak köre is bővült. A méltányos oktatás jegyében felmentettük a tandíj fizetésének kötelezettsége alól a szegény diákokat, ha szakképzésben, vagy mezőgazdasági képzésben vesznek részt."

Március 5-én Wen Jiabao kínai miniszterelnök munkabeszámolójában megemlítette, hogy a népjólét növelése Kínában a gazdaságfejlesztés alapvető célja, ezért 2010-ben kormánya továbbra is nagy energiát összpontosít erre a területre. Ezzel kapcsolatban március 6-án Xie Xuren pénzügyminiszter sajtótájékoztatóján elmondta:

„Összesen 992,7 milliárd jüant szánunk idén a mezőgazdasági célú infrastruktúra kiépítésére, a falusiak életbiztosítására, illetve arra, hogy támogassuk a létminimumon élők lakásépítését, az oktatást, az egészségügyet és a kultúrát. Arra is juthat még pénz, hogy ösztönözzük a különböző vállalatok innovációs tevékenységét és termelési szerkezetük ésszerűsítését."

A népjólét növekedése biztosításának persze előfeltétele a nép jövedelmének növekedése. Erre vonatkozóan Zhao Lin, az ONGY egyik képviselője javaslatában úgy fogalmaz, hogy a jövedelmek újraelosztásában fennálló nagy különbségek máris nagy akadályt jelentenek a szociális méltányosság és a harmonikus társadalom kiépítése előtt. Wen Jiabao miniszterelnök ugyancsak aggodalmát fejezte ki munkabeszámolójában az üggyel kapcsolatban. Mint jelezte: az igazságos jövedelemelosztási rendszer a társadalmi méltányosság fontos tükre, ezért nemcsak nagyobb „tortát" kell készíteni, hanem igazságosan is kell elosztani azt. A gazdaság fejlesztésének következő szakaszában Kína fokozza a jövedelmek újraelosztásának makroszintű szabályozását egy igazságosabb társadalmi rend kialakítása érdekében -nyilatkozta Zhang Ping, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság elnöke.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China