A Meng-ce (Meng mester, latinos átírással Menciusz) című klasszikus történelmi könyv szerint az időszámításunk előtti 475 és 221 közötti Hadakozó fejedelemségek időszakában háború tört ki a Zou és a Lu fejedelemség között, mely előbbi vereségével végződött, sok tisztje és katonája lelte halálát a harcokban. A vesztes fejedelemség ura, Zou Mugong elkeseredetten kérdezte Menciusztól, Konfuciusz követőjétől: „A hadviselés során 33 tisztemet ölték meg, az emberek között mégsem akadt senki, aki harcolt volna feljebbvalóikért, midőn életveszélybe kerültek. Mélyen megvetem őket ezért. Ugyan megöletésük nem lenne célravezető, az is elfogadhatatlan, ha büntetlenül hagyom őket. Mondd meg, mihez kezdjek velük?"

Menciusz válaszképpen felidézte a fejedelemség egy korábbi időszakát: „Egyszer egy természeti katasztrófa miatt éhínség pusztított, melynek során sokan meghaltak. A felnőtt lakosság soraiból több ezren hagyták el fejedelemségünket az éhezés elől menekülve. Őfelsége raktárai azonban tele voltak gabonával, és a kincstárban is elegendő pénz pihent. Fenséged tisztviselői, köztük a pénzügyekért és a gabonakészletekért felelősök, nem számoltak be erről Neked. Ezek a hivatalnokok nemcsak hogy nem törődtek a polgárok gondjaival, még meg is károsították őket." E szomorú történet után Menciusz így folytatta:

„Őfelsége talán emlékszik Zengzi (Zeng mester, eredetileg Zeng Shen), Konfuciusz növendékének egyik beszédére: >>Vigyázzunk, mit cselekszünk! Az emberek úgy bánnak velünk, ahogy mi bánunk velük.<< Megbosszulhatják azokat a sérelmeket, melyeket mi okoztunk nekik. A hadviselés során akadt lehetőségük a megtorlásra, elnézték a tisztviselők és katonák megölését csakúgy, ahogyan amazok sem törődtek velök az éhínség idején." Menciusz végül így fejezte be mondandóját: „Ne vonja felelősségre, ne büntesse polgárait, Felség. Népbarát politika bevezetésével az emberek támogatni fogják tisztviselőit, sőt, hajlandóak lesznek életüket is áldozni értük."

Eme történet alapján született meg az egyszer így, másszor úgy mondás. A mondás eredeti értelme, hogy ugyanúgy bánnak velünk, ahogy mi másokkal, nem lehet változtatgatni az emberekhez való hozzáállásunkat (valamennyire idevágó magyar mondások a ki mint vet, úgy arat és az amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten). Ma már inkább azt fejezi ki, hogy valakinek szavai, cselekedetei nem állnak összhangban későbbi beszédével vagy tetteivel, talán a bort iszik, és vizet prédikál a legközelebbi magyar megfelelő.