A Xunzi＊című könyv első fejezete, „A tanulásra késztetés" többek között arról ír, hogy kődarabokból és rögökből is lehet hegyeket rakni, és a hegyekből erednek a patakok. A folyamok vizének folyamatos összegyűjtéséből jött létre a mély tenger. Az ember egyre magasabb szellemi, lelki szintre lép, ha szüntelenül a jótékonyságot szem előtt tartva cselekszik, és így egyre inkább kialakulhatnak benne a szent ember jellemvonásai. Az ember nem tehet meg ezer li (kb. 500 kilométer) utat, ha nem lépésről lépésre halad. Nem lehetnének széles folyamok és mély tengerek, ha nem gyűjtenék össze számtalan patak vizét. Az erős paripa is egy ugrással legfeljebb tízlépésnyi távolságot tehet meg. Egy gyengébb ló azonban nagy távolságot is képes megtenni tíz nap alatt, még akkor is, ha nehéz kocsit húz. Feltéve, hogy szüntelenül halad előre. A korhadt fát sem lehet felvágni, ha pár ütés után abbahagyjuk a munkát. És fordítva, még a kemény fémeket és köveket is meg lehet munkálni, ha határozottan kitart az ember a munkája mellett. Noha nincsen se éles körme, se foga, se csontváza, mégis táplálékot és vizet szerez a földben élő giliszta is. Mégpedig azért, mert lankadatlanul dolgozik. Ebből az eszmefuttatásból eredt a „lankadatlan kitartás" kifejezés, amely a kitartás, az állhatatosság, a következetesség szellemét fejezi ki.

＊Xunzi (i. e. 313 － i. e. 238) ismert ókori kínai filozófus, irodalmár, politikus, a konfucianizmus egyik híres képviselője volt.

(Írta/fordította: Liu Jiaqing)