A popkultúrában és a szépirodalomban is még mindig tartja magát az a feltevés, hogy a sanghaji nők roppant anyagiasak. Az irodalmi spektrum egyik felén Eileen Chang szenvedélyes, individualista hősnőit találjuk, akik egyszerre erősek és sebezhetőek, miközben arra használják a szexualitásukat, hogy a megszerezzék a férfiakat.

A másik oldalon találjuk az olyan alkotásokat, mint Wei Hui Sanghaj bébije, amelynek hősnője, Coco, épp olyan őrült tempóban ír, mint ahogy a szexuális örömöket hajhássza, és az alapján osztályozza az embereket, hogy milyen márkájú ruhákat viselnek.

Sanghaj – legalábbis a nem-sanghajiak szemében – elválaszthatatlanul összefonódott a laza erkölcsökkel, a sötét ügyletekkel és az anyagiassággal. És ha még a szexet is hozzácsapjuk ehhez a súlyos keverékhez, az gyakran meglepő színekkel árnyalja a város egyébként sem túl hízelgő imázsát.

Nemrégiben a hongkongi székhelyű Make Do Publishing kiadó a sanghaji Garden Books-ban tartott rendezvényén Mina Hanbury-Tenison és Chen Xiwo írók nem éppen szívmelengető képet festettek a sanghaji nőkről – legalábbis a romantikus szerelem hívői szemében biztosan nem.

Kissé nyugtalanító volt hallani, ahogy az írópáros leszámol ezzel az emberi lények között alapvető érzelemmel és pusztán haszonelvű szempontokat rendel a szex és a szexualitás mellé – egy olyan helyzetet felvázolva, amelyben az érdekmentes, romantikus szerelemnek látszólag már semmi helye.

Valójában Hanbury-Tenison, a Sanghaji lányok: cenzúrázatlanul és érzelemmentesen című könyv szerzőjeként, amely gyakorlatilag útmutató arra, hogyan fogjunk és tartsunk meg egy gazdag férjet, úgy tapasztalta, sanghaji kolléganői szerint a könyve "túl visszafogott, éppen ezért semmi haszna". Az írónő kitart amellett, hogy a helyzet ennél sokkal kegyetlenebb és a verseny senkire sincs tekintettel.

A Sanghaji lányok: cenzúrázatlanul és érzelemmentesen alapja egy sanghaji lány, Lan Lan személyes beszámolója, aki egy helyes szomszéd lányból New York és Sanghaj között ingázó sikeres vállalkozó lesz – miközben háromszor megy férjhez, minden alkalommal egyre gazdagabb férfihoz.

Chen Xiwo, aki arról hires, milyen cinikusan látja az emberi kapcsolatokat és milyen érzékletesen írja le a szexuális perverziókat, sokkolóan erkölcstelen következtetést vont le a sanghaji nők anyagiasságáról.

A fuzhou-i férfiak (ez Chen szülővárosa) túl olcsónak és túl rámenősnek tartják a sanghaji nőket, mondta. Majd azt is hozzátette, hogy Kína bizonyos részein a nők hagyományosan a prostitúcióhoz folyamodnak az előrejutás érdekében.

"Vannak barátnőim, akik ha az utcán megtámadnák őket, inkább csendesen, ellenkezés nélkül élveznék a nemi erőszakot, mintsem ellenálljanak, különösen, ha a kérdéses fickó vonzó külsejű," mondta. "Ha gazdag férjet fogunk magunknak, akit nem szeretünk, az voltaképpen nem azt jelenti, hogy önként átadjuk magunkat az erőszaknak?"

Bár Chen szélsőséges és némileg perverz nézeteit arról, hogy az áldozat valaha is élvezheti a nemi erőszakot, lehet vitatni – hisz mikor volt az erőszak más, mint a gyengébb gátlástalan kihasználása és a hatalom durva fitogtatása? – mi elsősorban mégis a sanghaji hölgyekért aggódunk.

Tényleg olyan lelketlen törtetők, amilyennek láttatják őket? Tisztességtelenül mocskolja be a sanghaji nőket Chen és Hanbury-Tenison írópárosa?

Megkérdeztünk néhány elismert kínai írót, akik szintén sanghaji nőkről mintázták regényalakjaikat.

Qiu Xiaolong, akinek Chen felügyelőről szóló regényeit széles körben elismerik nem csak azért, mert a krimi műfaj remekei, hanem mert igazi, személyes, mély betekintést nyújtanak Sanghaj sötét sikátoraiba, maga is elismeri, hogy a Kínában jelenleg uralkodó érzület a "nyílt és módszeres anyagiasság", amely alól a sanghaji nők sem kivételek.

Szerinte ez részben a kulturális forradalom (1966-76) utáni kiábrándultságból fakad. Az egyetlen, amit az emberek megszerezhetnek maguknak, anyagi természetű.

Fáj látnia, hogy "sok sanghaji nő haszonelvű", mikor a párválasztásra kerül sor, "de ugyanakkor ugyanez elmondható sok más ország sok más városának hölgyeiről is. Nem feltétlen kell a Hiúság vásárának Becky Sharp-ját tekinteni a brit nők prototípusának."

Bár aggódik az "általános erkölcsi hanyatlás" miatt, szeretné azt hinni, hogy ez "nem feltétlen olyasmi, amin ne lehetne változtatni."

Mikor arról kérdeztük, hogy szerinte létezik-e még tiszta, érdekmentes szerelem a sanghaji nők életében, azt válaszolta: "Igen, a kínai nők egy kis részének az életében mindenképpen létezik. Legalábbis én azt remélem."

Regényei női szereplőit felidézve Chen Danyan úgy érzi, ők valójában "a szerelmet, nem a gazdagságot vagy presztizst kergetik."

Chen Sanghaji hercegnő-jének főhőse, az ausztrál-kínai Daisy Kwok, aki drámai változásokat tapasztal meg Sanghajban 1917 és a kilencvenes évek között, egy igazi túlélő, aki minden veszély ellenére Kínában marad, pusztán a férje iránt érzett szerelemből.

Chen szerint másik regényének, A sanghaji szépségek régi történetei-nek egyik szereplője, Yaoyao is a "tiszta szerelmet képviseli". "Egészen a haláláig a szerelmet követi, sosem hagyja, hogy az anyagi vágyak letérítsék igazi érzelmei útjáról."

Szóval milyenek a valódi sanghaji nők a regényei ártatlan hősnőivel összehasonlítva? Chen szerint a sanghaji lányok a valóságban sokkal ravaszabbá váltak annál, ahogy néhány regényében ábrázolta őket.

Személy szerint Chen nem néz jó szemmel az "aranyásókra", de elismeri, hogy "az emberi természet része a szépség és hatalom iránti vonzalom", amely alól a sanghaji nők sem kivételek.

Wang Xiaoying egyenesen azt állítja, hogy az aranyásás mindkét nemre jellemző.

"Ismerek férfiakat, akik gazdag családból származó lányokra vadásznak," mondja Wang.

Wang, aki évtizedeken keresztül élt a francia koncesszió alá eső Huaihai Road környékén, tudhat ezt-azt arról, miféle kapcsolat van a társadalmi ranglétra megmászásának késztetése és a házasság között.

Főművének, a Hosszú út dalának központi alakja egy cselédlány, aki beleszeret a ház ifjú urába. Hogy bebizonyítsa, méltó házastársa lehetne, addig küzd, míg maga is sikeres üzletasszonnyá válik.

"A szerelem készteti arra, hogy a pénzt és a presztizst hajszolja," mondja Wang – és nem fordítva.

"A sanghaji nők női praktikákat bevetve vadásznak a kívánatosnak tartott férfiakra," mondja Sam Gaskin, a Time Out, Shanghai főszerkesztője.

"Épp ahogy a férfiak férfiúi praktikák bevetésével utaznak a kívánatos nőkre. És nem csak itt van ez így," mondja.

"Persze, néhány embert kevésbé őszintén érdekel az, akit el akar csábítani. De nagy lustaság ezt a cinikus megközelítést alkalmazni több millió ember esetében, aki véletlenül ugyanabban a városban élnek – bár tény, hogy így könnyebb könyveket és cikkeket írni."

Gaskin szerint, aki 2007 óta él Sanghajban, Hanbury-Tenison látásmódja a városban élő hölgyekről igencsak korlátolt.

"Hanbury-Tenison és társai könyveiben mind egy kalap alá veszik a sanghaji lányokat, míg azok a nők, akiket én megismertem, mind különböznek," mondja.

"Igazság szerint sokkal nagyobb a hasonlóság az emberek csoportjai között, és sokkal nagyobb a változatosság a csoportokon belül, mint azt az emberek általában hajlandóak elismerni. Hanbury-Tenison tudja ezt – ahogy azt is, hogy a kiadóját egy ilyesfajta írás nem hozná túlzottan tűzbe."

Így mi a válasz a műsor elején feltett kérdésre? Talán cask annyi, hogy a sanghaji lányoknak jó eséllyel rosszabb a hire, mint maga a természete.

(Írta/fordította: Falucskai Violetta)