A kínai hszincsiangi Tashkurgan tadzsik autonóm megye Maeryang faluja 3100 méterrel a tengerszint felett fekszik. A mostoha körülményeknek tudható be az alacsony életszínvonal. A falut összesen 292 család lakja, többségükben tadzsikok, akik közül sokan még sohasem jártak a hegyvidéken kívül. A falunak csupán egy általános iskolája van, de a környék négy falvának gyerekei is idejárnak. Minden évben tavasszal és ősszel az iskolakezdéskor Guo Yukun, az iskola vezetője személyesen megy el a négy faluba a tanulókért.

„A gyerekek nemcsak tanulnak az iskolánkban, de ott is élnek. Csak a nyári és a téli szünetben térnek haza. A szünetek után személyesen keressük fel a tanulókat, mert a falunktól egy közút sem vezet a másik négy faluba. A nehézkes közlekedés miatt nagyon aggódunk a gyerekek biztonságáért."

Maeryangtól Pili falu van a legtávolabb, több mint 80 kilométerre. Autóbusz hiányában sok gyerek teveháton érkezik az iskolához. Útközben át kell kelniük egy folyón is. Előfordult, hogy beleestek a vízbe, és meg is sérültek. Ezzel kapcsolatban Guo Yukun a következőket mondta.

„18 tanulónk van Misikong faluból. 2009 áprilisában közülük senki sem érkezett meg időben az iskolába. Nagyon aggódtam miattuk. Nincs kiépített telefonvonal a két település között, ezért úgy döntöttem, hogy 8 másik tanárral együtt Misikongba utazunk. A falunál van egy nagy folyó, amelyen csak februárban és márciusban lehet átkelni, de akkor már áprilist írtunk, és a folyóvíz túl mély volt ahhoz, hogy átsétáljunk a túlpartra. Végül úgy döntöttünk, hogy a hegyen át indulunk útnak. Pontosan 17 napba telt míg elértük a falut."

Guo Yukun elmondta, hogy a másik fontos feladatuk az volt, hogy rábírják a szülőket arra, hogy gyerekeiket iskolába járassák. A helyi gazdaság nagyon elmaradott volt, és nagy szükség volt a munkaerőre a növénytermesztésben és az állattenyésztésben. Sok szülő az ingyenes oktatás ellenére sem akarta, hogy gyerekük iskolába járjon. Guo Yukunék számára folyamatos feladatot jelentett a szülők meggyőzése.

A maeryangi általános iskola nem nagy; összesen 84 első-, másod- és harmadéves tanulója és 15 tanára van az igazgatóval együtt. Az iskolában áram sincs, ami megnehezíti a körülményeket. A tanulók általában fél évig nem találkozhatnak a szüleikkel, de a tanárok és a gyerekek így is nagyon boldogok.

Mindennap foglalkoznak az olvasással és az írással, hogy nagyobb eséllyel indulhassanak az életben. Arra a kérdésre, hogy mik lennének, ha nagyok lesznek, a gyerekek nemigen tudnak válaszolni, hiszen nagyon ritkán adatik meg nekik, hogy elhagyják a falujukat. Generációról generációra azonos életet élnek: 12 évesen már juhászkét dolgoznak, és állattenyésztéssel foglalkoznak, 20 évesen házasodnak meg.

2011 áprilisában a hszincsiangi rádió összeállítást készített az iskoláról. A műsornak köszönhetően több mint 70 ezer jüan adományt kapott az iskola a rádión keresztül. Ezzel egyidejűleg a Hszincsiangtól több mint 4500 kilométerre fekvő Hebei tartománybeli Jizsong energiavállalat három napon belül 1,1 millió jüan pénzadományt gyűjtött össze. 2011. szeptember 2-án az új tanév elején Zhao Bingwen, a vállalat főigazgatója személyesen adta át az adományt a maeryangi iskolának.

„A pénzt a tanárok és a diákok életszínvonalának javítására, másrészt a helyi közutak építésére fordítjuk majd. Reméljük, hogy a diákok jól tanulnak, és lesz esély arra, hogy szülőföldjük kitör a szegénységből és az elmaradottságból."

Az iskolában tanító Wang Ximei-t a legszebb tanárnőnek választották a kínai internetezők. 2011 májusában fejezte be a tanulmányait a Peking Egyetemen, majd búcsút vett a szüleitől, és tanárnak állt. Eredeti döntéséről szólva a lány a következőket mondta.

„Nem volt vőlegényem, nem vagyok házas sem, ezért a függetlenségemet a szegény diákok megsegítésére akartam használni. 2011. május 6-án érkeztem a maeryangi iskolába, majd május 18-án édesanyám is csatlakozott hozzám, hogy a mindennapi életben segítsen nekem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy anyukám az elsőszámú önkéntesem."

Most Wang Ximei további egy évre írt alá a maeryangi iskolával. Arra kérte az egyetemi csoporttársait, hogy ők is segítsenek a diákoknak. Fáradozásának köszönhetően egyik csoporttársa hároméves szerződést írt alá az iskolával, míg egy másik pénzadományokat gyűjtött a munkahelyén.

Ali Puxia egy 29 éves tadzsik nemzetiségű fiú, aki már negyedik éve tanít a maeryangi iskolában. Nemrégiben barátnője elhagyta, mert az iskola túl messze volt, és nagyon ritkán látták egymást. A fiú nagyon szomorú a történtek miatt, de nem lett volna képes otthagyni a tanítványait.

„A diákjaim ébresztettek rá arra, hogy milyen komoly felelősség tanárnak lenni. Még eltökéltebb lettem a tanítással kapcsolatban, és továbbra is itt szeretnék tanítani ebben az iskolában."

2011 novemberében a hszincsiangi rádió műsorában arról volt szó, hogy a maeryangi iskola tanulói gyakran a hegyen át gyalogolnak az iskolába, ezért gyorsan tönkre megy a cipőjük, de újra csak nagyon keveseknek van pénzük. Egy hét sem telt el, és a rádióhoz 2234 pár cipő érkezett. Abban az évben december 2-án havazott először, de már a falu minden gyereke új cipőt viselt.

Egyre többen segítenek, aminek köszönhetően a maeryangi iskola tanulói nyitottabbak lettek a külvilág felé. Ha valaki most kérdezi meg tőlük, hogy mik lesznek, ha nagyok lesznek, már van elképzelésük, álmaik a gyerekeknek.

„Szeretnék Hongkongban egyetemre járni."

„Ha nagy leszek, tanár szeretnék lenni."

„Táncos akarok lenni, és megmutatni a világnak a tadzsik nemzeti táncokat."

(Írta/fordította: An Xin)