Mindannyian termelünk szemetet, a legkisebbektől kezdve (pelenka!), a legidősebbekig (pelenka!). Legyünk bár a legkörnyezettudatosabb halandók, óhatatlan, hogy egyre több és több szemét száradjon a lelkünkön és a szemetesünkben, hiszen ahogy az élet egyre kényelmesebb és kényelmesebb lesz, egyre több anyag lesz potenciális hulladék körülöttünk.

Kínában különösen szembetűnő a probléma, hiszen a sokat, és méltán emlegetett reform és nyitás politikájának beindulása óta, illetve az ennek nyomán kibontakozó szédületes fejlődés kezdete óta Kína addig nem látott problémákkal kénytelen szembesülni. Ilyen természetesen a szemét, pontosabban a hulladék problémája. Ez elsősorban városi környezetben okoz fejtörést a hatóságoknak, de ahogy a gazdasági fejlődés áldásaiból egyre inkább részesednek az eddigelé elmaradottabb vidékek, a vidék is, úgy a problémáival is mind fokozottabban találkoznak.

De a „szép" szavak után nézzünk kijózanító számadatokat is. A városi lakosok évente átlagosan körülbelül fél tonna szemetet termelnek. Minthogy Kína lakosságának most már a fele városban él, el lehet végezni a szorzást. Ráadásul nem is csak ez a végeredmény ad okot aggodalomra. Hanem a szeméthegy növekedésének gyorsasága. Az angol elnevezéséből alkotott betűszóval MSW (municipal solid waste) néven is emlegetett háztartási hulladék mennyisége a Kínai Építési Minisztérium adatai szerint 10 évvel ezelőtt, 2002-ben Kína 660 városában elérte a 134 millió 700 ezer tonnát. Ez akkoriban rettentő mennyiségnek tűnt, de hol van ez már a mostani évi 254 millió tonnához képest. És hol van ez a mai mennyiség a holnapéhoz képest. A Világbank számításai szerint 2030-ra Kínában évente körülbelül 533 millió tonna hulladék keletkezik majd.

Ma Kínában naponta és személyenként egyharmad kilogramm szemét keletkezik! Kína a világ hulladékmennyiségének körülbelül egyharmadáért felelős. Mégpedig úgy, hogy a gazdasági fejlettségben meglevő különbségek miatt az átlagos kínai csak fele annyi szemetet termel, mint az átlagos amerikai. Ugyanakkor a kínai szeméthegy évente átlagosan 4 százalékkal nő, vagyis a probléma a jövőben sem enyhül jottányit sem.

A háztartási hulladék az emberek mindennapi tevékenységei során keletkező hulladékok összefoglaló elnevezése, és általában szerves, illetve szervetlen hulladékokra szokták osztani. És hogy mik vannak benne? Konyhai hulladék, papír, műanyag, bambusz és fa, gyümölcshéj, fémek, üveg, sitt, és egyebek.

Nie Yongfeng, a Qinghua Egyetem Környezettudományi és –mérnöki Karának professzora szerint Kínában a háztartási hulladék a legutóbbi időkig nem jelentett nagy problémát, hiszen a reform és nyitás politikájának elindulása előtt Kínában nem voltak szupermarketek, nem voltak a termékek túlcsomagolva, valamint a fogyasztás is sokkal szerényebb volt, mint manapság. Érthető tehát, ha Kínában a háztartási hulladék legnagyobb részét a föld alá temetik. Illetve érthető volt, hogy sokáig a föld alá temették. Csakhogy például a csomagolt élelmiszerek fogyasztása 2000 és 2008 között évente 10,8 százalékkal növekedett, ezért az elföldelés ma már természetesen nem jelentheti a legmodernebb megoldást a háztartási hulladék kezelésére, hiszen ez a módszer sok esetben okoz környezetszennyezést, ráadásul Kína egyébként is igencsak híján van megművelhető földterületeknek. Kína 7 milliárd tonna szemetének 85 százaléka van ilyen elföldeléses szemétlerakókban, amelyeknek azonban jelentős része illegálisan működik vidéken. Ahol egyáltalán van valami védelem, ez ott is leginkább csak a szemétlerakó alján levő vékony műanyag záróréteg.

Ez azért is rendkívül veszélyes, mert az iparilag legfejlettebb tengerparti területeken sokszor találni ipari hulladékot is a háztartási hulladékban. Márpedig az ipari hulladék fokozottabb törődést igényelne. Igen, csakhogy a kisvállalkozások, a döntő többségében családi vállalkozások nehezen, illetve leginkább sehogy sem különböztetik meg háztartási hulladékukat az üzlet által termelttől. És az vesse rájuk az első vigyázó szemet, aki az ő helyükben másként cselekedne, amikor a lakóhelyük nagyon sokszor egyúttal a vállalkozásuk színtere is.

Az elföldeléses szemétlerakók egyébként gyakran találhatók a metropoliszok közelében levő kisebb településeken. Az egyik leghíresebb példa a 8 milliós nagyváros, Zhengzhou közelében levő Zhanglidong falué. A falu mellett 20 futballpálya nagyságú szemétlerakó működik, ahová megállás nélkül érkeznek a teherautók Zhengzhou szemetével.

Nie Yongfeng szerint a nagyobb városok, így például Peking és Shenzhen, nagyobb erőfeszítéseket tettek a háztartási hulladék megfelelő kezelésére, mint a többi város. Mindez annak köszönhető, hogy ezekben a nagyvárosokban a kormányzat nagyobb figyelmet fordít a kérdésnek, és természetesen több pénz, illetve modernebb technológia áll rendelkezésükre a probléma kezeléséhez.

A különböző szintű kormányzatok odafigyelése kulcsfontosságú a háztartási hulladék kérdésének megoldásában, hiszen a hulladékfeldolgozás legmodernebb külföldi technológiájának importjához központi pénzekre és elhatározásra van szükség. És nem is elég csak egy-két projekttel letudni a feladatokat, ahogy pedig sok helyen elképzelik, hiszen a kérdés megoldása nem megy egyik napról, egyik projektről a másikra.

De a végén mindig csak ugyanoda lyukadunk ki, hogy tulajdonképpen pénzkérdés a háztartási szemét kezelésének megoldása, hiszen a technológia ismert, Kínának megfelelő szakemberei is vannak a kezelésére, tehát „csak" a pénzt kellene előteremteni a legfejlettebb technológia beszerzéséhez.

Ez a technológia leginkább az égetést jelenti. Jelenleg ugyanakkor a kínai szemét még túlságosan nedves, túl sok benne a szerves anyag, ezért az elégetése meglehetősen problémás. Csakhogy az ország fejlődésével párhuzamosan a kínai szemét összetétele is jelentős átalakuláson megy keresztül – egyre több lesz benne az éghető anyag, mint például az áruk csomagolása. Nem is meglepő tehát, hogy a kínai kormány a jövőben az ország hulladékának 30 százalékát égetéssel szeretné ártalmatlanítani. A szemétfeldolgozással foglalkozó, illetve a szemétégetőket gyártó külföldi cégek, mint például az olasz Hera, a német Interseroh, a japán Hitachi és az amerikai Covabta pedig versengenek a rövid távon is 10 milliárd dollárosra becsült piacért.

Kína több városa, így Peking, Sanghaj, Tianjin, Guangzhou, Xiamen, Wuhan és Shenyang is vett már fel kölcsönt a Világbanktól a háztartási hulladék ártalmatlanításának megoldására. Más városok, így Wuxi, Guangzhou és Beihai viszont a hulladék megadóztatását választotta, és így közvetve, vagy közvetlenül a helyi lakosokra terhelték a szemétkérdés megoldásának költségeit. Ezt látva az Építési Minisztérium kötelezte az összes kínai várost, hogy vezessen be hulladékfeldolgozási díjat.

Ez a díj természetesen nem ismeretlen külföldön sem. Az Egyesült Államokban például a háztartások éves jövedelmük körülbelül 0,15 százalékát fizetik ki hulladékfeldolgozási díjra. Ugyanez a mutató más fejlett országokban, Svájcban, Németországban, Ausztriában 0,3 százalék körül van. Ez utóbbit kínai viszonyok közt alkalmazva azt látjuk, hogy 6-15 ezer jüan évi jövedelem mellett 18-45 jüant kellene fizetni szemétfeldolgozási díjként, ami nem megfizethetetlen összeg az említett keresetek mellett. Az akarat tehát már megvan. Most már érvényt kellene neki szerezni, mert ahol eddig megpróbálták, ott nem értek el kimagasló eredményeket a szemétfeldolgozási díj begyűjtésében. Pedig a hulladék kezelése már igencsak égető kérdés, itt kopogtat az előszobában. A háztartási hulladék pedig már a konyhában, sőt a spájzban is.

(Írta/fordította: Hajnal László)