Guo Yan egy öreg udvarházban él a közép-kínai Henan tartomány ősi Kaifeng városának egyik utcácskájában. A ház kicsit lepattant, és elhelyezkedése sem árulkodik történelmi jelentőségéről. Azonban a belső dekoráció már sokat sejtet az asszony életéről: egy Dávid-csillagot ábrázoló faliszőnyeg lóg a falon, egy menóra áll az ablak melletti asztalon és egy mezuza díszíti az ajtókeretet.

Guo ősi zsidó kereskedők leszármazottja, akik 1100 évvel ezelőtt járták a selyemutat és az Északi Song Dinasztia (960-1127) székhelyén telepedtek meg.

„Az emberek mindig azt kérdezik, honnan tudom igazából, hogy zsidó vagyok?" meséli Guo, aki vékony arcával és hegyes állával tipikusan kínai megjelenésű. „Számomra ez furcsa kérdés. Tudom, amióta csak az eszemet tudom."

Guo nem értékeli még azt sem, ha az emberek ártatlanul kérdőjelezik meg családja hitének a valódiságát. „A kínaiak honnan tudják, hogy ők hanok? Hogy tudja az összes többi zsidó a világon, hogy zsidók?"

Guo jelentéktelen külsejű és meghatározhatatlan korú házát állítólag Kína legrégebbi zsinagógája helyén építették fel. Magát a zsinagógát először 1163-ban emelték fel, majd 1461-ben és 1653-ban is újjáépítették, mikor a Sárga-folyó árvizei elpusztították a város nagy részét.

Guo azt mondja, az otthona az eredeti lakórész, amelyet a 400 évvel ezelőtt felépített zsinagógához toldottak. A zsinagógát egy keresztény misszionárius vásárolta meg, mielőtt a kommunisták átvették a hatalmat Kínában, és egy kórházat húztak fel a helyén.

A zsidó-perzsa kereskedők először a 9. században telepedtek le Kaifengben a Tang Dinasztia (618-907) idején. Guo őseit később a Song császár tüntette ki, ő adományozta nekik királyi vezetéknevét, a Zhao-t, ami Guo édesanyjának a vezetékneve.

Fénykorukban ötezer zsidó élt Kaifengben, akik saját jól megkülönböztethető közösséget alkottak rabbikkal, zsinagógákkal és más zsidó intézményekkel. Itt volt a legnagyobb és legbefolyásosabb zsidó település a selyemút kínai részén.

A Sárga-folyó árvizei, amelyek menetrendszerűen lerombolták Kaifenget, arra sarkalltak több lakost, köztük tucatnyi zsidó családot, hogy barátságosabb vidékekre költözzenek. A természeti katasztrófák, a több évszázadnyi vegyes házasság és kulturális beolvadás a kaifengi zsidó populációt mindössze öt kiterjedt családra csökkentették.

Bár már 200 éve nincs rabbijuk, aki vezetné őket, Guo azt mondja, a megmaradt családok tartják a zsidó ünnepeket és szokásokat a legjobb tudásuk szerint.

„Hosszú időn át nem tudtunk héberül, és nem ismertünk sok vallási ceremóniát sem. Rabbi nélkül nem volt kihez fordulnunk információért és elszigetelten éltünk, de igyekeztünk megtartani a szokásainkat. Sosem eszünk sertéshúst," mondja Guo.

Guo nem tudja, hány gyakorló zsidó él még a városban, de a kaifengi zsidók híre eljutott Izraelbe. Guo gyakran lát vendégül külföldi látogatókat az otthonában, amely egyszerre múzeum és imaház is.

A külföldi figyelem ellenére, a több évszázadnyi elszigeteltség és asszimiláció miatt már senki sem ismeri el zsidó identitásukat. Több mint egy évtizede a személyi igazolványukban a nemzetiségüket zsidóról hanra változtatták, mivel sem az izraeli kormány, sem a zsidó törvény nem ismeri el zsidó származásukat.

A kaifengi zsidók elveszett törzs lettek és azok is maradnak.

Jeruzsálem utcáit róva, amely minden zsidó választott otthona, nyilvánvaló, hogy az emberek korábbi nemzetisége vagy faja nem nagyon izgat itt senkit.

Ha az izraelieket kérdezzük a kínai zsidókról, a legtöbben csak üres tekintettel bámulnak vissza. Akik tudnak is a kaifengi zsidókról, úgy vélik, hogy nem többek egy történelmi lábjegyzetnél.

Michael Freund azon kevesek egyike, akik ismerik az eltűnőben lévő kínai zsidóság történetét. Segített néhányuknak visszatérni Izraelbe és állampolgárságot szerezni az általa alapított Shavei Israel vallásos szervezeten keresztül.

„Az izraeli visszatelepülési törvény értelmében egy személynek be kell bizonyítania, hogy legalább az egyik nagyszülője zsidó volt a zsidó törvény szerint. Ez a minimum, amit a törvény megkövetel a hivatalos állampolgársághoz. Azonban a Kaifengben legalább 200 éve zajló vegyes-házasságok és beolvadás miatt, ezt nagyon nehéz lenne bármelyik ottaninak igazolni," mondja Freund a jeruzsálemi Izrael Múzeum negyedik emeletén fekvő apró irodájában.

Freund szervezete segít az indiai és dél-amerikai zsidóknak is Izraelbe emigrálni.

„A világ sok más országával ellentétben, Kína olyan ország volt, ahol a zsidóknak nemigen kellett megküzdeniük az antiszemitizmussal. Kínában nagyon toleránsan viseltettek a zsidók iránt és ironikus módon épp emiatt a tolerancia és nyitottság miatt volt sokkal könnyebb a zsidóknak elveszíteni az identitásukat," mondja.

2005 óta a szervezet 17 kínai zsidónak segített Izraelbe emigrálni úgy, hogy felvette őket egy-két éves áttérítő programjába, amelyben aztán megismerkedhettek a zsidó történelemmel, nyelvvel, kultúrával és vallással.

A kínai zsidók közül tízen végezték el a programot és kapták meg az izraeli állampolgárságot. A többiek még nem fejezték be a tanulmányaikat.

Jin Jin 2005-ben, 19 évesen érkezett meg Jeruzsálembe. Számára és a három másik kaifengi fiatal nő számára csupán egy évbe telt elvégezni a Shavei Israel kihívásokkal teli programját. Most egy kis szobán osztozik egykori tanulótársával a jeruzsálemi Héber Egyetem közelében, és kínai turisták idegenvezetőjeként dolgozik.

„Mikor fiatal voltam, nemigen tudtam, mit jelent Izrael a számomra, de azért vagyok itt, hogy beteljesítsem édesapám álmát," mondja ragyogó arccal. „Nagyon keményen tanultunk az áttérítő tanfolyamon, mert mi voltunk az elsők. Nem akartunk szégyent hozni a kaifengi zsidókra."

Jin Jeruzsálemben telepedett le, de lehet, hogy nem örökre. Érzi a hagyományos kínai gyermeki szeretet hívó szavát. „Szeretnék segíteni hidat építeni a két ország között, hiszen mindkettőt szeretem," mondja Jin. „És szeretnék több időt tölteni Kínában is, hogy gondoskodhassam a szüleimről, ahogy egyre idősebbek lesznek," mondja a vidám fiatal nő.

Jin édesapjának a családjából már négyen is emigráltak Izraelbe, köztük az öccse családja is.

„A nyolcvanas években sok nyugati zsidó látogatott el hozzánk időről-időre. A segítségükkel elkezdtem héber- és hittanleckéket szervezni a közösségünkben, elsősorban a gyerekek számára," emlékszik vissza Jin Guangtong. „Valahányszor Pekingben volt dolgom, mindig elmentem a legnagyobb könyvesboltba a Wangfujing utcán és megvettem az összes héber könyvet."

Az idősebb Jin már nem foglalkozik óraadással és úgy érzi, olykor félreértették az erőfeszítéseit. Az embereket nem izgatta a hitbuzgalma, azt hitték, csak pénzt akar rajtuk keresni.

Kitart amellett, hogy jó a kapcsolatuk a helyi kormányzattal, bár néha vallási tanításai miatt a hatóságok is felvonták a szemöldöküket.

„Néha, miután külföldi vendégek jártak nálunk, a helyi rendőrség is megjelent és kikérdezett, hogy mit csináltunk," mondja Jin, hozzátéve, hogy ilyenkor mindig pontosan elmondta, mivel töltötték az időt, ami úgy tűnik, kielégítette a rendőröket is.

Guo is azt mondja, hogy jó a kapcsolata a kultúrapropaganda osztállyal, mivel az ősi zsinagóga helyén álló lakhelye sok külföldi látogatót vonz a városba. Azt mondja, az aggódó hatóságok megkérdezték, hogy tervezi-e, hogy ellátogat a 2008-as Sanghaji Expóra. „Minden kínainak joga van elmenni az expóra. Miért engem faggatnak erről?" kérdezett vissza a kormánytisztviselőknél.

1999-ben Jin öccse lett a kaifengi zsidó közösség első modernkori emigránsa. Ő és három másik családtagja is útlevelet kapott, azt tervezték, hogy útra kelnek Kínából Izraelbe, ám végül csak Jin öccse utazott el. Mikor nem tért vissza, a helyi kormányzat gyanakodni kezdett. Jin úgy hiszi, ez volt az oka annak is, hogy a kaifengi zsidók személyi igazolványában a nemzetiségüket hanra cserélték – amilyen nemzetiségű a kínai lakosság több mint 91%-a.

„Az igazat megvallva, szeretem ezt az országot és a lányom megvalósította az álmomat. Nem bánok semmit," mondja Jin elégedetten. „Boldog vagyok, hogy a leszármazottaink láthatják, hogy végre eljutottunk az ígéret földjére."

Bár Guo nagyon vágyik arra, hogy kivándorolhasson Izraelbe, azt mondja, sértőnek érzi a gondolatot, hogy áttérítő tanfolyamon kelljen részt vennie ahhoz, hogy izraeli állampolgár lehessen. Úgy érzi, hogy az áttérés az ő öröksége megtagadása.

„Sértőnek éreztem, mikor az egyik unokatestvérem elmesélte, hogy át kellett térnie. Ez a mi zsidó identitásunk teljes megtagadása," mondja Guo könnyes szemmel.

„A szívünkben Izrael az egyetlen hazánk ezen a világon. Évszázadokon át idegenként éltünk Kínában. Most az izraeliek neveznek idegennek és arra kényszerítenek, hogy áttérjünk ahhoz, hogy zsidók lehessünk." Guo kitart amellett, hogy csak akkor megy el Izraelbe, ha ott elismerik zsidó identitását.

A látogatók fogadása ősi és szerény hajlékában most a küldetése, amelyben kiéli kínai zsidó identitását. Arra törekszik, hogy valahogyan újjáépítse az ősi zsinagógát az eredeti helyén, hogy az egész világ megismerhesse a kínai zsidók igazi történetét.

„A zsidó lét értelme, hogy bizonyítsuk Isten létét a világnak. A zsidók nem azért Isten választott népe, mert felsőbbrendűek vagyunk. Isten azért választott minket, hogy magunkra vegyük az isteni kötelességet, és csak azokat jutalmazza meg, akik így is tesznek," mondja határozottan Guo. „És amíg én ezt testesítem meg, igazi zsidó vagyok, bárhol is éljek a világon."

(Írta/fordította: Falucskai Violetta)