Kínai nemzetiségűek, akárcsak magyarok, élnek mindenütt a világban. Habár a 11 ezres lélekszámú Vanuatui Köztársaságban csak kínai étterem van, Jókai-bableves és Túró Rudi ellenben nincsen, ez inkább csak szabályt erősítő kivétel, és azért találunk még további párhuzamot az anyaországon kívül élő kínaiak és magyarok közt. Például azt, hogy legnagyobb lélekszámban a környező országokban élnek. A magyarok ugyebár Romániában. A kínaiak pedig leginkább Vietnamban, ahol Délkelet-Ázsia legnagyobb kínai nemzeti kisebbsége él.

A Vietnamban élő kínaiakat vietnami nyelven hoáknak nevezik, és ennek nyomán így terjedt el nevük a világban is. Hajdanában az ország lakosságának körülbelül három százalékát tették ki a hoák, és ugyan számuk, később részletezendő okokból, mára jelentősen csökkent, azért Vietnam nagyjából 2,3 milliót kitevő nemzetiségi lakosainak legnagyobb részét így is a kínaiak alkotják.

Ez az, amit felelősséggel ki lehet jelenteni, ennél pontosabban azonban nehéz biztosat mondani a vietnami hoákról. A lélekszámukról ugyanis különböző statisztikai adatok és becslések vannak. Jelenleg körülbelül egymillióan, talán valamivel kevesebben lehetnek. A 2011-es hivatalos statisztikai adatok szerint mindenesetre kevesebben. A központi vietnami adatok szerint ugyanis a vietnami kínai közösség körülbelül 855 ezer főt számlál, és ezzel az ország lakosságának 0,95 százalékát teszi ki.

Ha nem is kizárólag, de a hoák legnagyobb részt városokban élnek, elsősorban Vietnam déli részén, ott is a mai Ho Si Minh-városban, a hajdani Saigonban, azon belül is a helyi chinatownban, azaz Cholonban. Néhány hoa található Vietnam északi, magasföldi, a kínai határhoz közeli részén, ahol kisebb közösségekben, falvakban élnek. Az itteni kínai nemzeti kisebbséget ngai néven is ismerik a hoa elnevezés mellett. A vietnami statisztikákban viszont néha külön tartják számon a hoákat és a ngaikat. Valahogy úgy, ahogy a székelyeket és a magyarokat is próbálták Romániában külön nemzetiségként kezelni.

Mivel a hoák Dél-Kínából származnak, ezért legtöbbjük kantoniul és más dél-kínai nyelvjárásban beszél.

A kínaiak mindenütt a világon arról (is) nevezetesek, hogy megőrzik identitásukat, kulturális azonosságtudatukat. 1955-ben azonban Észak-Vietnam és Kína megegyezett abban, hogy a hoákat fokozatosan integrálni kell a vietnami társadalomba, és meg kell adni számukra a vietnami állampolgárságot.

1975 előtt az Észak-Vietnamban lakó hoák legnagyobb része rizstermelő paraszt, halász, kikötői munkás vagy pedig bányász volt. Kivéve azokat, akik városokban laktak. Délen viszont szinte kizárólag kereskedelemből, banki és ingatlanüzletekből, illetve árutermelésből éltek. Hivatalos statisztikai adatok szerint 1974 végén az élelmiszer-, a textil-, a kémiai ipar, a fémgyártás, a gépészet és az elektromos ipar több mint 80 százaléka, a nagykereskedelem 100 százaléka, a kiskereskedelem több mint 50 százaléka, a külkereskedelem 90 százaléka volt Vietnamban élő kínaiak ellenőrzése alatt.

Hatalmas számok, világosan látszik belőlük, hogy az ország iparának és kereskedelmének alakulásában a hoáknak az 1970-es évek közepéig döntő szava volt. És áttételesen, gazdasági dominanciájuknál fogva ők döntöttek még a rizs és más ritka áruk eladási áráról is.

A vietnami hatóságoknak nem tetszett a kínai kisebbség gazdasági hatalma, azt mondták a hoákról, hogy ők „állam az államban", és a hoák „állama" szigorúan szervezett, vérségi kötelékeken alapul. Még 1983-ban is azt írták le Hanoiban, hogy a „régi burzsoázia" 60 százaléka kínai származású az ország déli részén.

Ekkor azonban már csak múlt időben lehetett beszélni a hoák gazdasági dominanciájáról. 1975-ben hozzávetőlegesen 1,3 millió kínai nemzetiségű lakosa volt Vietnamnak, közülük mindössze 200 ezren éltek északon, a többiek mindannyian az ország déli részén, döntő többségük Saigonban és környékén. Saigon Cholon nevű városrésze hatalmas Chinatown volt, virágzó kereskedelemmel. A Cholon elnevezés egyébként vietnami nyelven annyit tesz: „nagy piac", és nevéhez mindenképpen méltó volt Ho Si Minh-város kínai negyede.

1975-től kezdődően azonban jelentősen megváltozott a hoák sorsa. Az Egyesült Államok ellen győztesen megvívott háborút követően a gazdaság területén is frontot nyitottak a vietnami kommunisták. Az addig kapitalista utat követő déli országrészt evidensen szocialistává kellett változtatni, hiszen immáron egyesült a két korábbi Vietnam. Végül 1978 elején döntött úgy a vietnami kormány, hogy az ország déli részén is fel kell számolni az addig még működő, és a hoák által ellenőrzött magánkereskedelmet.

Ha ez még nem lett volna elég probléma a Vietnamban élő kínaiak számára, akkor volt még egy világpolitikai jelentőségű esemény is: háború tört ki Kína és Vietnam között. A háború közvetlen csapásait, a bombázásokat, a harcokat főleg a Vietnam északi részén lakó hoák szenvedtek meg. De közvetetten a Dél-Vietnamban lakó hoák is a háború áldozataivá váltak. A dél-vietnami hoa közösség is úgy érezte, hogy nemkívánatosak az országban. Ennek következtében 1978-ban és 1979-ben megközelítőleg 250 ezer hoa hagyta el szülőhazáját, Vietnamot. És ez még csak a legóvatosabb becslés, a legpesszimistább adatok szerint a félmilliót is elérhette a Vietnamot elhagyó kínai nemzetiségűek száma. Ha az „optimistább" adatokkal számolunk, akkor az exodus 170 ezer északi hoát és 80 ezer körüli déli hoát érintett.

A Vietnam északi részén lakó hoáknak, ha egyáltalán szabad ilyet mondani, könnyebb volt a menekülés, hiszen otthonaiktól nem volt messze a kínai határ. Az észak-vietnami hoák tehát Kínába menekültek.

Ugyanez a Dél-Vietnamban lakó kínai nemzetiségűek számára lehetetlen vállalkozás lett volna, elég csak felidézni Vietnam földrajzi helyzetét. Nem, a Vietnam déli részén lakó hoáknak szerencsétlenségükre a menekülés látványosabb útját kellett választani. Míg az északi hoák a világ szeme elől elrejtve, szinte titokban menekültek el otthonaikból, addig a déli hoák akkoriban a világlapok címoldalára kerültek, hiszen a világ etnikai-nemzetiségi közösségei közül az 1970-es években ők élték át az egyik legnagyobb tragédiát. Ők voltak a sokat szenvedett „csónakos emberek", vagy ahogy az angolszász sajtóban nevezték akkoriban őket: boat people. A „csónakos emberek" sokszor lélekvesztőkön próbáltak meg eljutni a tengeren valamelyik szomszédos országhoz. Ha a kalózok nem ölték meg őket, ha a szomjúság, a meleg, az éhség vagy a tenger nem végzett velük, akkor szerencsés esetben meg is érkeztek valamelyik országba, ahol táborokat állítottak fel számukra, ott vártak a jó sorukra, hogy valamely ország befogadja őket.

Vietnamban 1986-ban kezdődtek a gazdasági reformok. Ennek keretében fokozatosan visszatértek ahhoz az állapothoz, ahonnan 1975-ben elindultak. Újra szabad lett a magánkereskedelem, magánipar. A még Vietnamban maradt hoák is újra belevethették magukat az üzleti életbe. Cholon is fokozatosan feltámadt immár Ho Si Minh-város negyedeként és újra pezsgő az üzleti élete.

Ugyanakkor mindez nem jelenti azt, hogy a hoák ismét olyan befolyással lennének a vietnami üzleti életre, mint az 1970-es évekig voltak. A Vietnamban élő kínaiak még mai is nagyobb jólétben élnek ugyan, mint a vietnamiak, ugyanakkor gazdasági hatalmuk és befolyásuk jelenleg már csak a töredéke a korábbinak.

(Írta/fordította: Hajnal László)