Az ókori Kína híres történelem és irodalom tudósa, Sima Qian leghíresebb művében, A történetíró feljegyzéseiben így ír: „Wan [a mai Kazahsztán területén elterülő ókori állam] környékén szőlőből bort nyernek," amit a gazdagok elraktároznak, és az évtizedekig eláll. Majd arról ír, a kínai követek magukkal hozták magjait, és Kínában is elkezdtek lucernát és szőlőt termeszteni, gazdaggá téve a földet. Ez bizonyítja, hogy több mint 2000 évvel ezelőtt, a nyugati Han korban Kína szőlőmagokhoz jutott, és a borkészítés technikáját is megszerezte. Vannak, akik úgy vélik, hogy az akkoriban a közép-ázsiai területekre küldött kínai felfedező és követ, Zhang Qian hozta kínai területre a szőlőmagokat és a borkészítés mikéntjét. A szőlőbor azonban sokáig csak az arisztokrácia körében terjedt el. A szőlőből készült bor szélesebb körben való elterjedését 1892-től datálhatjuk, amikor a tengerentúli kínai üzletember, Zhang Bishi a Shandong tartománybeli Yantai-ban megalapította szőlőbirtokát és borászatát. Ezzel kezdetét vette az ipari mértékű borgyártás Kínában.

1914-ben a világháború kitörése kötötte le a világ figyelmét, azonban a figyelmes nyugati borkedvelők egy másik példanélküli jelenségre is felfigyelhettek: a nyugati piacokon megjelent a nagy mennyiségben exportált kínai bor. Azokról az időkről a Changyu borászat múzeumának igazgatója, Yu Bo elmondta:

„Akkoriban, ahogy néhány külföldi megkóstolta a szép kínai borokat, nem nagyon akarták elhinni, hogy azok Kínában készültek."

Indulásakor a Changyu borászat Európából hozatta a legjobb szőlőfajtákat és a gépesítési megoldásokat, így a kínai borkészítés új szintre lépett. Ezután többek között Qingdaoban, Pekingben, a jilini Changbai-hegységben és Tonghuában is létrejöttek modern pincészetek, ezzel pedig formálódni kezdett a kínai borászati szektor.

Az Európából származó fajtákon kívül Kínának saját szőlője is van. Li Jiaxiang az északkelet-kínai Jilin tartomány Tonghua városában él. A művész specialitása a szőlőről készült festmények. Li azonban nem közönséges szőlőt fest, hanem a hegyi szőlőnek nevezett, mély színű, kissé savas és érdes ízű fajtát. A hegyi szőlő Kína kevés saját szőlőfajtájának egyike. A hideget jól tűrő szőlő a kelet-ázsiai fajtákhoz tartozik, és Kína északkeleti részén, az orosz és az észak-koreai határvidékeken termesztik. Li Jiaxiang elmondta:

„Néhányan maguk mennek a hegyre szüretelni, és maguk készítik el a bort. Ez a bor nagyon-nagyon jó."

A hegyi szőlőből készült bor történetét több mint ezer évvel ezelőttig, a Tang dinasztia koráig vezethetjük vissza. Gaozong császár Luo Tong hadvezére a jilini Hosszú Fehér Hegyen vert tábort. Emberei hegyi szőlőt szedtek és bort készítettek belőle. A hadvezérnek annyira ízlett az ital, hogy jókedvében még verset is költött róla, miszerint három pohár után már eszébe sem jut visszatérni az óvárosba.

Bár a hegyi szőlőből készült bor régóta ismert a helyiek előtt, mégis az 1930-as évek második feléig kellett várni, míg két japán embernek hála megindult annak nagyobb volumenű termelése. Az általuk alapított két borászat tette le Kína egy fontos borrégiójának, az északkeletinek alapjait.

A kínai borászok között az a mondás járja, hogy a legjobb bor hetedrészt szőlőből, harmadrészt szakértelemből áll. A szőlő milyensége meghatározó jelentőséggel bír a belőle készült bor minőségére nézve, így kulcsfontosságú a termelési terület körültekintő megválasztása. A kínai borvidékek sokfajta osztályozása miatt talán a legegyszerűbb, ha a földrajzi fekvésük és éghajlatuk szerint csoportosítjuk őket. Eszerint északkelet-, kelet-, közép-, és nyugat-kínai borrégiókat különböztetünk meg. Ezt a négy nagy régiót a hegyvonulatok, az éghajlati különbségek, a különböző szőlőfajták és egyéb egyedi erősségeik különböztetik meg egymástól.

A 13. századba visszatérve, a 17 évig a Juan-dinasztia szolgálatában álló olasz Marco Polo naplójában így ír: „…ezen a hídon nyugat felé átkelve, 48 mérföld után áthaladtam egy helyen, ahol szőlők voltak, amíg csak a szem ellát, a föld pedig nagyon gazdag és termékeny." A hely, amiről Marco Polo írt ma Hebei tartomány határain belül fekszik, neve: Huailai megye. Az olasz utazó leírása még ma is illik erre a területre.

Han Peng egy helyi szőlőtermelő. Minden év októberében a legelfoglaltabb, hiszen a szőlőszemek optimális érettsége csupán néhány napig tart, így egyévnyi munka eredménye függ ettől a pár naptól.

„A borászat itt helyi sajátosság. A megye nagy részén a parasztok csak ebből élnek."

13 hektáros szőlészetében Han Peng már 15 éve termel cabernet sauvignont. 2012-ben az időjárás kedvezett a szőlőnek, és Han Peng csak azt kívánta, hogy jó áron el tudja adni a szőlőjét, és a felvásárlási ár kiszámíthatóbb legyen.

„Nem akarjuk mi, hogy túl magas vagy túl alacsony legyen az ár. Csak azt szeretnénk, ha szépen egyenletesen növekedne, az volna a legjobb."

Han Peng szőlészete a Great Wall, azaz a Nagy Fal Csoport huailai-i százezer hektáros birtokának része. Körülbelül úgy írhatnánk le ezt a szituációt, hogy a föld a Great Wallé, de a szőlőtőkék Han Peng tulajdonában vannak. Han Pengnek minden évben a Great Wallnak kell felajánlania termését, másnak nem adhatja el. A közép-kínai borrégió fontos szőlőtermesztő bázisaként Huailai mindig is a kínai borok egyik legnagyobb becsben tartott alapanyag-ellátója volt. A megyében több mint 40 ezer család foglalkozik szőlőtermesztéssel, a megye területének pedig több mint tizedét teszik ki a szőlőbirtokok, ahol a világ szinte minden kiemelkedő szőlőfajtáját termesztik. Huailai megye első embere, Li Yujing elmondta:

„Mára az egész ország legnagyobb szőlőtőke szaporító területét építettük ki itt, a világ minden tájáról a legkiválóbb fajtákat szaporítjuk és terjesztjük a cégek és családi gazdaságok körében. Az állam is megfelelő támogatást ad, valamint a birtokszerkezet koncentrálásával egyidőben növeltük a szőlőtermesztés területét."

A nyugat-kínai Gansu tartomány Wuwei városa, amit történelmi időkben Liangzhou-nak hívtak, az ókori selyemút egyik erődítménye volt. Az itteni szőlő telt ízű, megfelelő cukor- és savtartalmú, és kártevőmentes. Az itteni havi átlaghőmérséklet szinte megegyezik a bordeaux-i borvidékével. Mára Wuwei-t Kína borvárosának is hívják.

„A [szőlő] színe nagyon jó, fekete. Ha felnyitjuk… így, akkor láthatjuk, hogy a mag még mindig zöld. Ez azt jelenti, hogy még mindig nem igazán érett, még nem lehet szüretelni."

Az ausztrál [布鲁诺•赞比亚] otthonában már több mint harminc éve foglalkozik borászattal, egy ausztrál boregyesületnek az elnöki tisztét is betölti. A keleti kultúra iránt érdeklődő borász 12 évvel ezelőtt kapott meghívást, hogy Kínába jöjjön. Azóta az ország nyugati részén dolgozik.

„Ez egy csodálatos borvidék. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben egész Kínában ismert lesz, és később talán világszerte is."

Bár a nyugati országrészben évezredes hagyománya van a szőlőtermesztésnek, a borkészítés mégis csak az 1980-as években kezdődött meg. A kínai borászat úttörője, Guo Qichang 1983-ban elsőként vitt bortermelésre alkalmas szőlőfajtákat a Ningxia Autonóm Régió Yuquanying gazdaságába, ezzel kezdetét vette a borászat története a nyugati területeken is.

Bár a nyugati országrészben aránylag későn indult meg a bortermelés, azonban a borrégió fejlődése nagyon gyors. Ahogy Kínában emelkedik a borfogyasztás, a keleti régiókban már nem találnak szőlőtermesztésre alkalmas új területeket, így egyre több ember figyelme fordul a nyugati borrégiók felé. A Chengyu Csoport Shaanxi tartományban és Ningxiában vásárolt földet, ahol szőlőbirtokokat hozott létre, így birtokainak összterülete meghaladja a 16 ezer hektárt. 2006-ban pedig a termékeit Dynasty, kínaiul Wangchao márkanéven borokat kínáló francia-kínai vállalat százmillió jüant fektetett be az ország nyugati felében található borászatába. Úgy tűnik, hogy az egykori selyemút mentén ismét megindul a bortermelés.

Kínában a fogyasztói kereslet és elvárások miatt a borászati ipar folyamatosan fejlődik és egyre több fajta termék jelenik meg a piacon. A kelet-kínai Shandong tartomány Longkou megyéjében található Ázsia legnagyobb borpalackozó sora, ahonnan óránként 15 ezer palack gördül ki. A kínai borpiac fejlődéséről szólva Sun Yantian, a Weilong, azaz Grand Dragon borászati vállalat vezetője elmondta:

„Eredetileg a kínai emberek nem ittak bort, hanem inkább égetett szeszt, például baijiu-t. Azonban a sör és a bor is jó, ezek külföldről érkeztek. De a kínai és az import bor között tényleg akkora a minőségi különbség? [A bor] hetedrészt szőlő, harmadrészt tudás, ez utóbbiban pedig lemaradásban vagyunk. Viszont a tudást beinvitálhatjuk az országba."

A kínai likőripari egyesület adatai szerint 2011-ben több mint 10 millió tonna baijiu-t és közel 50 millió tonna sört készítettek Kínában. Ezzel szemben a kínai borpiac még kicsinek mondható.

„Úgy gondolom, hogy a legszerencsésebb helyzetben a kínai piac van, különösen a bor tekintetében. Az egy főre eső borfogyasztás nálunk a legalacsonyabb a világ nagyobb országai közül."

Összehasonlításképp, a világ átlagos borfogyasztása 7 liter fejenként, míg Kínában átlagosan egy liter bort sem isznak az emberek évente. A kínai emberek életszínvonalának emelkedésével, valamint a borkultúra terjedésével a kínai borpiacban óriási potenciál rejtőzik.

Az elmúlt pár évben a kínai borfogyasztás rohamosan emelkedett. 2011-ben Kína vált a világ ötödik legnagyobb borfogyasztó országává, 2012-re pedig immár a harmadik helyet mondhatta magáénak.

A világ vezető bor- és likőripari kiállítás-szervezője, a Vinexpo tanulmánya szerint a kínai borfogyasztás 2012 és 2016 között 50%-kal fog emelkedni, így Kína válik a világ második legnagyobb borfogyasztójává, míg a belföldi termelés gyors felfutásával a világ hatodik legnagyobb bortermelőjévé is válik.

   (Írta/fordította: Szabó Zoltán)