Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
A kínai napelemek EU-s szankciója kölcsönösen káros
2013-06-09 14:21:44 CRI





Június negyedikén az Európai Bizottság a kínai napelem termékek elleni dömpingvizsgálat előzetes eredményeképp úgy rendelkezett, hogy 2013. június 6-tól augusztus 6-ig a kínai napelemekre 11,8%-os ideiglenes dömpingvámot vet ki. Amennyiben ez alatt az idő alatt a két félnek nem sikerül új megállapodásra jutniuk, úgy augusztus 6. után a dömpingvám 47,6%-ra emelkedik. Az Európai Unió kereskedelmi biztosa, Karel De Gucht az előzetes döntés bejelentésekor elmondta: az ideiglenes dömpingvám júniustól decemberig lesz hatályban, ezután az Európai Bizottság dönt arról, hogy állandósítsák-e a vámot. Amennyiben így döntenek, a dömpingvám még további 5 évre érvényben marad.

Az EU tavaly szeptember 6-án jelentette be, hogy antidömping vizsgálatot kezd a kínai napelem termékekkel kapcsolatban. Mivel az akár 20 milliárd dollárt is meghaladó piaci szegmensről van szó, így ez az ügy vált az eddigi legnagyobb értékű kereskedelmi vitává az EU és Kína között.

Az Európai Bizottság előzetes döntésével szemben a kínai fél erőteljes ellenkezését fejezte ki.

Kína legnagyobb lapja, a Renmin Ribao június 6-i számában az EU ezen lépését igazságtalannak és a kereskedelem politikával való visszaélésnek minősítette. A cikk szerint az EU-nak őszinte, tárgyalások útján kialakított, kölcsönösen elfogadható, ésszerű és kölcsönösen előnyös javaslattal kellene előállnia. Ha az EU makacs, és a rövid távú érdekeket szem előtt tartó döntéseket hoz, az végül sok nehézséghez vezethet. Kína minden erőfeszítést megtesz, hogy a lehető legjobb eredményt érje el, ugyanakkor felkészül a legrosszabb körülményekre adandó válasszal is.

A Kereskedelmi Minisztérium szóvívője, Chen Danyang elmondta, hogy Kína álláspontja nem változott abban a tekintetben, hogy az eszmecsere fenntartásával szeretné rendezni a kérdést. Ezzel egyidőben az érintett kínai iparág felkészült, hogy az Európai Bizottsággal tárgyalásokat kezdjen az önként vállalt árkötelezettségről.

„Határozott ellenkezésünk a kereskedelmi támogatásokkal kapcsolatban nem változott, hiszen ez a fajta vám nem igazságos, ez a kereskedelmi támogatásokkal való visszaélés. A kínai napelemek versenyképes árának legfontosabb oka a nyersanyagárak csökkenése és a kínai ipar fejlődése, nem pedig a dömping, vagy az állami támogatások, ahogy azt néhány európai vállalat terjeszti. Az ilyen híreknek semmilyen alapjuk sincs."

Bár még csak előzetes lépéseket tett a Európai Bizottság, azonban annak negatív hatásai máris megmutatkoztak. A Qinghua Egyetem szenior kutatója, Zhou Shijian kifejtette:

„Az előzetes döntés szerint mi dömpingáron exportáltunk, az EU pedig a törvényeknek megfelelően biztosítékot kér. Ez az úgynevezett biztosíték valójában burkolt antidömping vám, ami végül is lefölözi az árelőnyünket. Ha megvétózzák a végső döntést, akkor a pénz visszajár. Világos, hogy a biztosíték nem a kínai exportőrök, hanem az európai importőrök ellen irányul. De ahogy elkezdik beszedni a biztosítékpénzt, az európai importőrök nem mernek majd kínai napelemeket venni. Tehát végső sorban ez a kínai iparág számára nagyon kedvezőtlen."

A Jiangsu tartománybeli Changshou város napelem ipari parkjában található egy, a helyiek körében híres kis utca, ahol ínyencségek kaphatók. Ez az utca teljes egészében az ipari parkra támaszkodik. Egykor rengeteg bolt és étterem állt itt, az üzlet virágzott. Azonban ma, miután az ipari park cégeinek száma megfeleződött, az ínyencségek utcáján is lekerültek a munkaerőt kereső táblák, a kinti grillek és székek, az utca egykori nyüzsgésére már alig emlékeztet valami.

„Korábban másoktól kértem kölcsön, hogy nyissak itt egy boltot. Ma már nincs itt semmi üzlet. A környéken minden bezárt."

A Kanadában Shawn Qu által alapított Canadian Solar Kína négy nagy napelemgyártójának egyike. Gyára a napelem ipari park központjában helyezkedik el, a park 20 négyzetkilométeres területének felét elfoglalva, több mint 30 beszállítóval körbevéve. Fénykorában 9 üzeme éjjel-nappal működött. Ma már, a megrendelések visszaesésével, az üzemek közel fele bezárt, kénytelen volt dolgozókat elbocsátani, és akár 20%-kal csökkenteni a megmaradt munkaerő fizetését. A Canadian Solar négy üzemének vezetője, Tao Weichao elmondta:

„Már közel két hónapja nem szállítunk Európába. Eredetileg a cég kb. havi 150 megawatt teljesítményű napelem előállítására volt képes, de ma már csak 100-ra, de már annyit sem gyártunk."

Az EU által kivetett ideiglenes antidömping vám még nehezebb helyzetbe hozza a kínai napelem ipart. A Canadian Solar piaci felelőse elmondta, hogy belföldön a napelemek eladási ára wattonként 4,3 jüan. Ahhoz a 11,8%-os ideiglenes büntetővámot hozzáadva 4,8 jüant kapunk. Jelenleg körülbelül 5,3 jüan a nemzetközi piaci ár wattonként, így a kínai napelemek árelőnye egy csapásra felére olvad. Amennyiben augusztus 6-ig nem sikerül megegyezésre jutni az EU-val, a vám 47,6%-ra fog nőni, így az immár 6,3 jüanes napelemek drágábbak lesznek a világpiaci árnál. A Canadian Solar elnökhelyettese, Zhuang Yan elmondta:

„Tavaly még termékeink kb. felét Európában adtuk el. Idén, úgy hiszem, Európában 50%-kal csökkenhetnek eladásaink, ami akár 300 millió dolláros bevételkiesést is okozhat vállalatunknak."

Ezzel egyidőben a piaci hatás továbbgyűrűzése miatt a kapcsolódó kis- és középvállalkozások is bajba kerültek. A Canadian Solarral szemben fekvő, napelem-csomagoló üzemeket tömörítő Guanghua Ipari Parkban a vállalkozások nagy része bezárt, a megmaradó cégek nagy része is veszteséggel üzemel.

A kínai napelemipar súlyos károkat szenvedhet, azonban – a közvélemény szerint is – az Európai Bizottság anélkül árt másoknak, hogy abból haszna származna, hiszen a kínai és az európai napelemipar már régóta ezer szállal függ egymástól. Korábban az EU 27 tagjából 18-an szavaztak az előterjesztett, kínai napelemekre kivetett ideiglenes antidömping vámok ellen, míg négy támogatta azt és öt tagország tartózkodott.

A Kína elleni büntetővámok milyen konkrét hatással járhatnak az európai országokra nézve?

Először is, a fogyasztók kénytelenek lesznek az olcsó, de jó minőségű kínai napelemek helyett a drágább európai termékeket választani, a magas ár pedig a piac zsugorodásához fog vezetni. A napelemeket felhasználó vagy értékesítő vállalkozások profitját is érzékenyen fogja érinteni a magasabb ár. Másrészről a napelemek telepítésével, karbantartásával foglalkozó vállalatoknak is piacvesztéssel kell számolniuk. A termelési vertikumban magasabban elhelyezkedő vállalatokat is érzékenyen fogja ez érinteni, hiszen ha a kínai napelemipar tönkremegy, akkor már nem lehet számára nyersanyagokat és berendezéseket exportálni Európából.

A felszínen úgy tűnik, hogy a büntetővámok kedveznek az európai napelemgyártásnak, látszólag lehetővé válik piaci részesedésük növelése. Azonban kicsit közelebbről megvizsgálva, az egész piac zsugorodásával az európai gyártók tényleg javíthatják helyzetüket? Efelől mindenki kételkedik.

Valójában sok európai napelemgyártó nem ért egyet az Európai Bizottság intézkedéseivel. Még egy, a stabil európai napenergiaárért küzdő szövetséget is létrehoztak, jelezve elégedetlenségüket. Legutóbb egy nyílt levelet tett közzé a szervezet, amelyben sok meggyőző adatot szerepeltettek különböző európai független kutatóintézeteket idézve. Egy hatástanulmány szerint például, ha az EU 20%-os büntetővámot vet ki a kínai napelemekre, az egy éven belül 115 ezer állás megszűnéséhez vezethet az EU-ban, az európai vállalatok pedig 4,7 milliárd euro hozzáadott értéktől eshetnek el. 20%-nyi büntetővám kivetését követő harmadik évben az EU-ban 175 ezer állás szűnhet meg, míg a vállalatok 18,4 milliárd eurónyi hozzáadott értékről mondhatnak le. Amennyiben a büntetővám 60%-os, a tanulmány szerint három éven belül 242 ezer állás megszűnése várható, míg a meg nem termelt hozzáadott érték 27,2 milliárd euróra növekedhet. A szövetség jogi képviselője elmondta:

„Az Európai Bizottságnak benyújtott fellebbezésünk rámutat, hogy bár a szövetségben egyesült vállalatok csak 6700 és 8500 fő közötti embert alkalmaznak, azonban a szankciók 240 ezer munkahelyet is veszélyeztethetnek, ami óriási aránytalanság."

Az Európai Bizottság ragaszkodása a büntetővámokhoz ezek fényében nehezen érthető. Feng Lei, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia kutatója ezt így látja:

„A fejlett, high-end iparágak kérdésében az EU és néhány más, fejlett ország aránylag érzékeny. Amikor kihívás éri az iparáguk versenyképességét, erejét, akkor még érzékenyebben fognak reagálni. Tehát, az ilyen magaslatokon zajló csaták különösen hevesek lehetnek."

A kínai napelemiparról szólva, annak jelenlegi termelési kapacitása évi 50 gigawatt, míg a globális kereslet csupán 40 gigawatt, tehát óriási a fölös termelési kapacitás. A kínai napelemipar 2007 óta a világ legnagyobbja, miközben a 2011-et megelőző években évi 50%-kal nőtt. Statisztikai adatok szerint 2008-ban 100 vállalat sem működött az iparágban, míg mára számuk eléri az ötszázat is. A feles kapacitások kiépülése pedig az egész iparágat gödörbe taszította.

Szerencsére, az új típusú energia Kína és a világ tiszta energia fejlesztésének a jövője. Tavaly szeptemberben Kína közzétette fejlesztési tervét a napelemes áramtermelésről a 2012-15-ös időszakra. A dokumentum szerint 2015-ig a telepített napelemek összesített kapacitása meg fogja haladni a 21 gigawattot. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkezendő két év során a telepített kapacitás meghatszorozódhat. A kínai napelemipart ért európai támadások után így úgy tűnik, hogy az iparág támaszkodhat a belföldi piacra.

Június 5-én a Kínai Kereskedelmi Minisztérium bejelentette új, antidömping és állami szubvenciókat tiltó szabályozását, ezzel egyidőben pedig döntés született az európai borok importjának vizsgálatára dömping és tiltott állami szubvenciók szempontjából. A minisztérium Igazságos Kereskedelem Hivatalának igazgatóhelyettese, Liu Danyang elmondta, hogy ez egy szokásos vizsgálat. A kínai kormány továbbra is ellenzi a protekcionizmust, és az állami szubvenciók terén is nagyon körültekintően jár el.

„Az európai borok vizsgálatát a hazai borászok is kérvényezték, de az illetékes hivatalok is szokásos vizsgálatokat tartanak. Egyáltalán nem az európai napelem-ügy miatti megtorló lépésről van szó. Kína felügyeleti szervei mindig is ellenezték és ellenzik a kereskedelmi protekcionizmust, és a kínai kormány az állami szubvenciók terén is nagyon körültekintően jár el."

2012-ben Kína 290 millió liter bort importált az EU-ból, 5,8%-kal többet, mint az előző évben. A Kínába importált bor 67,6%-a származik az Európai Unióból.

   (Írta/fordította: Szabó Zoltán)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China