A 25 éves Lu En-jung arról álmodik, hogy egy nap elhagyhatja Kínát és hazatérhet Phenjanba. A hazája 3 évvel ezelőtt küldte el pincérkedni a dandongi Liujing étterembe, azóta egyszer sem járt otthon.

„Még a tavaszünnep idején sem mehettem haza. Nagyon szeretném újra látni a családomat," meséli Lu.

Mielőtt Kínába jött, Lu szállodaigazgatást hallgatott egy phenjani főiskolán, megtanult szaxofonozni és táncolni. Azonban, ahogy a többi észak-koreai, akik munkáját a phenjani hatóságok szervezik meg, ő sem tudta, milyen jövő vár rá, amíg 3 éve Kínába nem küldték.

Lunak fogalma sem volt arról, hogy egyike lesz annak a több tízezer észak-koreainak, akiket különböző kínai városok gyáraiba és éttermeibe küldenek dolgozni.

Nincsenek hivatalos adatok arról, hány észak-koreai munkás van Kínában. A Chosun Ilbo, egy dél-koreai napilap szerint tavaly 120 ezer észak-koreai érkezett Kínába, messze a legtöbb évek óta, de ezt az adatot nem erősítették meg sem a kínai, sem az észak-koreai hatóságok.

Az észak-koreai határ mentén fekvő Dandong hivatalos szervei megtagadták a felvilágosítást ez ügyben.

Da Zhigang, a heilongjiangi társadalomtudományi akadémia északkelet-ázsiai tanulmányokat oktató professzora 40 ezerre saccolja az észak-koreai dolgozók számát.

„Mindenképpen megéri az északiaknak munkásokat küldeni Kínába. Külföldi valutát vihetnek haza, és megteremthetik az alapokat Észak-Korea gazdasági fejlődéséhez és reformjához. Kína pedig olcsó munkaerőhöz jut," hangsúlyozza Da.

A magasan képzett észak-koreai munkások, akiknek kinyílt a szemük, hatással lehetnek az ország reformjára, teszi hozzá.

„Mikor 2009-ben Kínába jöttem, nagyon nehéz volt. Nem beszéltem a nyelvet, és annyira más volt az időjárás, hogy nem bírtam megszokni," meséli a pincérlány Lu.

3 év elteltével Lu és a többi lány megszokta a kínai életet, de ez távolról sem jelenti azt, hogy integrálódtak a helyi közösségbe.

Mint minden más észak-koreai munkás, Lu sem hagyhatja el a munkahelyét kedve szerint. A közeli szállásukról az étterembe mennek, a munkaidő lejártával pedig vissza. Esélyük sincs szabadon cselekedni.

Minden nap 7-kor kelnek, csoportfoglalkozást tartanak, és már 8 előtt az étteremben vannak. Egy rövid reggeli után 12 órás műszak vár rájuk reggel 9-től este 9-ig.

„Üdvözlik a vendégeket, felveszik a rendelést és kiviszik az ételt. Van néhány házas asszony is, akik a konyhát dolgoznak, jó kimchit készítenek," meséli Sun, a Liu Jing étterem igazgatója.

Kezdetben kínai nyelvórákat szerveztek nekik. „Nagyon hamar elsajátították a nyelvet. Egy hét után képesek voltak megosztani velünk a hétköznapi igényeiket," mondja Sun.

Az észak-koreaiakról azt tartják, hogy szorgalmasak és könnyen tanulnak meg új dolgokat. „Az összes pincérnőnk főiskolát végzett és jó családból származik. Sokoldalúak: énekelni és táncolni is tudnak. Ritkán panaszkodnak," mondja Sun.

„Úgy gondolják, hogy a hazájukat képviselik külföldön. Keményen és szorgalmasan dolgoznak, nehogy szégyent hozzanak rá."

Az észak-koreai pincérnők ritkán beszélnek a kínai munkatársaikkal és mobiltelefonjuk sem lehet, mondja Sun.

„Nagyon érzékenyen reagálnak a hazájukat érintő kérdésekre. Olykor udvariasan meg kell kérnünk a vendégeinket, hogy ne kérdezgessék őket."

Lu és a többiek számára az jelenti a legnagyobb boldogságot, ha az észak-koreai tisztviselők engedélyével és felügyelete alatt vásárolni mehetnek.

„Sok kínai lány hord túl rövid miniszoknyát. Ami térd fölé ér. Nekünk ez nem tetszik, inkább kosztümöket hordunk," meséli Lu.

A felügyelőjük minden héten ideológiai és politikai oktatást tart a lányoknak. Általában Phenjan több tisztviselőt is küld a külföldi munkaerővel, akik ellenőrzik az életüket és viselkedésüket, ahogy a szemléletüket is.

"Phenjan attól tart, hogy a Kínában dolgozók felfigyelnek arra, milyen gyorsan fejlődik az ország, ami nem feltétlenül egyezik meg az otthoni propagandával. És ez annyira megrázza őket, hogy meginog a hazájuk iránt érzett hűségük. Épp ezért politikailag elkötelezett embereket választanak, akik ideológiai képzését tovább folytatják külföldön is," mondja Da.

Az észak-koreaiakban jóval nagyobb a versenyszellem, mint a kínaiakban. A Chosun Ilbo szerint 200-300 dollárt keresnek havonta. Egy kínainak minimum kétszer ennyi fizetést kellene adni.

A dandongi külkereskedelmi és gazdasági együttműködési hivatal egyik tisztviselője is megerősítette, hogy az észak-koreaiak áltagosan havonta 200 dollárt keresnek.

Ám a külföldi munkások fizetésük nagy részét át kell adják a kormánynak. A korábbi becslések szerint ez akár a keresetük 80 százaléka is lehet.

Meghatározott ideig dolgoznak Kínában, általában 1-3 évig. Kemény munkájukért cserébe „Phenjan jó állásokat biztosít nekik, mikor hazatérnek, általában a kormányzatban vagy egy állami vállalatnál, hiszen pozitívan járultak hozzá Észak-Korea fejlődéséhez azzal, hogy külföldi valutát kerestek," avat be Sun.

Az észak-koreai munkaerő kiáramlása az ország tervgazdaságától és viharos nemzetközi kapcsolataitól függ. A külföldön, főleg Kínában és Oroszországban dolgozó észak-koreaiak száma a Koreai-félszigeten uralkodó viszonyok és a külpolitikai változások függvényében ingadozik.

„Minden márciusban, a tavaszünnep után özönlenek át az észak-koreaiak a Yalu folyón," meséli Tang Chunhui, egy építőanyagokat gyártó dandongi cég tulajdonosa. Azonban azt is hozzáteszi, hogy idén kevesebben érkeztek.

Hosszútávon Phenjan azt tervezi, hogy növeli a külföldön dolgozók számát.

Az ötvenes évek végén, a koreai háború után összeomlott Észak-Korea gazdasága. Phenjan hatalmas adósságai rendezése érdekében kezdte fiait és lányait külföldre küldeni.

Ettől függetlenül sok korlátozás érinti az észak-koreaiak kínai elhelyezkedését. Korábban kizárólag észak-koreai vállalatok, gyárak vagy éttermek kínai leányvállalataiban dolgozhattak. Az utóbbi években már kínai éttermekben is munkát vállalhatnak, olyan nagyvárosokban, mint Peking vagy Sanghaj. A pekingi Changnan Mansion luxusétterem több tucat észak-koreai pincérnőt alkalmaz.

Az étterem igazgatója mégsem volt hajlandó nyilatkozni, mondván „Észak-Korea érzékeny téma, a pincérnők nem szeretnének erről beszélni."

„A jóváhagyási eljárás nem túl bonyolult, de szigorúak a jelentkezési feltételek és hosszú ideig tart az elbírálás," meséli Huang, a dandongi külkereskedelmi és gazdasági együttműködési hivatal egyik tisztviselője.

Az észak-koreaiak a vendéglátásban, ruha- illetve szoftveriparban helyezkedhetnek el. A kínai kormány szigorú kvótát szabott meg erre is: az észak-koreai dolgozók száma egy cégen belül nem haladhatja meg az összes dolgozó egy ötödét.

A felvételi eljárás rendkívül időigényes. „Annak a cégnek vagy étteremnek, amelyik észak-koreai munkásokat kíván alkalmazni, a Liaoning tartományi emberi erőforrások és társadalombiztosítási hivatalhoz kell kérelmet benyújtania, aztán hónapokig várnia a válaszra. Mielőtt egyáltalán eljutna a hivatalba, rengeteg helyi osztálynak kell elfogadnia a kérelmet," mondja Xu, egy helyi tisztviselő.

Általában a kérelmező vállalatoknak előbb a helyi észak-koreai munkaközvetítőkkel kell megegyezniük és szerződést kötniük a leendő munkatársak számára vonatkozóan, mielőtt benyújtják a kérelmet. A munkaközvetítők eljárási díjat számolnak fel.

A kérelem benyújtása előtt a helyi közbiztonsági, külkereskedelmi, emberi erőforrásokkal foglalkozó és külügyi hivatalnak is engedélyeznie kell.

„A jogosult vállalkozásoknak több mint egy éve Dangdongban kell működniük, több évnyi adóigazolással és 1 millió dollárnyi működő tőkével kell rendelkezniük," idézi fel a szabályokat Xu.

A hosszadalmas kérelmezési rendszer sok vállalkozást elriaszt, amely eredetileg az olcsó észak-koreai munkaerőből akart hasznot húzni, teszi még hozzá.

(Írta/fordította: Falucskai Violetta)